Mi a helyzet?
Marina éppen halszeleteket sütött, amikor csengettek. Kiment kinyitni az ajtót. Azt hitte, hogy a gyerekek sétából jöttek haza. Kiengedte őket sétálni a ház elé, amíg ő vacsorát főzött.
Marina kinyitja az ajtót, és férje, Vitya áll a küszöbön. A szemei majdnem kipattantak a szemgödreiből a meglepetéstől.
– Mit keresel te itt?
– Én tulajdonképpen itt lakom.
– Öt éve elmentél kenyérért, és nem jöttél vissza! Most mit akarsz? Már régen eltemettünk téged!
– Korán eltemettetek. Még mindig élek! Beengedsz?
Marina egy pillanatig gondolkodott, aztán mégis beengedte. Rohant, hogy megfordítsa a szeleteket, nehogy megégjenek, és titokban küldött egy sms-t a megfelelő személynek.
Vitya kezet mosott, elment a vécére, majd bejött a konyhába.
– Nagyon finom illata van! – mondta szomorú mosollyal.
– Nyeld le a nyálad, nem sajnálom! – válaszolta a felesége, pontosabban a volt felesége.
Marina hat hónapig kereste a férjét. Azt hitte, hogy valami történt vele. Minden könnycseppet elsírt, várta őt, aztán minden rájött – egyszerűen elment a naplementébe, és otthagyta őket. Elvált tőle, miután a férfi eltűnését bejelentették. És addig a pontig egyáltalán nem bánta meg. Bár most sem bánta meg. Inkább kíváncsiságból tette. Tudni akarta, hol tűnt el annyi éven át.
– És még mindig olyan kedves! – Mondta Vitya ironikusan.
– Hol voltál eddig? – Kérdezte egyenesen.
– Számít ez valamit?
– Nos, szeretném tudni, mi történt, miért feledkeztél meg a fiaidról és rólam.
– Én nem felejtettem el!
– Akkor mit csináltál?
– Csak úgy megtörtént!
– Hülye. Nagyon ostoba. Ez még csak nem is válasz!
Marina és Vitya négy évig voltak házasok. Másfél év után a feleség teherbe esett, majd két fiú ikreket szült. Persze nem volt könnyű velük, de úgy tűnt, hogy megbirkóznak vele. Neki volt a legnehezebb dolga. Míg a férje pénzt keresett, addig neki két csecsemővel kellett boldogulnia.
Egyik nagymama sem akart jönni segíteni. Mindketten nem a leggazdagabb családban nőttek fel, így nem számíthattak a rokonok támogatására.
Marina azt hitte, hogy ő és Vitya legalább egymásra számíthatnak, de a férfi még itt is meglepte. A fiúk még kétévesek sem voltak, amikor apjuk fogta a pénztárcáját, és elment kenyérért. Megígérte, hogy tíz perc múlva visszajön, de öt évre eltűnt.
Idén már iskolába kellene mennie Sáskának és Páskának. Augusztus hónap van. Marina sok munkájába került, hogy mindkettőjüket összeszedje az iskolába, de már mindent előkészített. Most már csak szeptemberig kell várni.
– Mit akarsz, mit mondjak? – Kérdezte Vitya elégedetlenül.
– Az igazat! Tényleg tudni akarom, hol van az a férfi, aki öt évig gyűrűt húzott az ujjamra, aki megígérte, hogy szeretni és becsülni fog, aki két gyereket csinált, aztán eltűnt.
– Ettől jobban érzed magad?
– Nem tudom. Nem tudom. Mondd meg te! Talán kalózok raboltak el, és egy lakatlan szigetre vittek. Vagy talán elütött egy autó, elvesztetted az emlékezeted, és öt évig valaki más életét élted. Nem tudom, mi történt veled.
– Jó a fantáziád.
– Gondolom, a fantáziám messze van az igazságtól.
– Igen, ennél sokkal triviálisabb.
– El akarod mondani?
– Ha elteszed az összes nehéz tárgyat! – Mondta viccelődve Victor.
– Ne aggódjon! Nem foglak megütni! Mondd el nekem!
Egy darabig gondolkodott, összeszedte a bátorságát, aztán elmondta a saját verzióját.
– Általában, amikor a fiúk megszülettek, olyan zajos lett a ház. Marin, napról napra megőrültem. Hazajöttem a munkából, és egyszerűen nem tudtam pihenni. Annyira kimerültem érzelmileg és fizikailag. Az idegeim teljesen kikészültek…
Marina hallgatta őt, és minden szavára megtántorodott. Elfáradt? Egész nap az ikrekkel babrált, szinte alig aludt, néha enni sem volt ideje, de még háztartást is sikerült többnyire magára húznia, és ő szegény szegény fáradt és kimerült? Lám, lám…
– És akkor mi lesz? – kérdezte közömbösen.
– Elmentem a boltba, és hirtelen rájöttem, hogy így nem mehetek tovább. Elmentem a vasútállomásra, vettem egy buszjegyet, és elmentem.
– Csak úgy? Hová?
– Gondoltam, elmegyek Yashkához, szórakozom egy kicsit, pihenek, aztán visszajövök…..
– De nem így történt! Hadd találjam ki? Találkoztál ott egy olyan nővel, akinek nincs két gyereke!
– Honnan tudod? – Meglepődött.
– Nem tudom, csak kitaláltam. És aztán? Együtt éltél vele az öt év alatt?
– Igen.
– Miért vagy most itt?
– Hiányzol!
– Nem akarod kimondani, hogy mi a helyzet? Kirúgott téged? Szóval szerinted nem baj, ha most hazajössz?
– Talán igen, de ez az én otthonom is.
– Az volt! De már nem az!
– Akkor miért engedtél be? – tűnődött.
– Még mindig van egy megoldatlan problémánk.
– Mi az?
– Találd ki!
– Csak mondd meg.
– A gyerekeink!
– Mi van a gyerekekkel?
– Gondolod, hogy egyedül kellene gondoskodnom róluk? Együtt csináltuk őket. Emlékszel? És az ikrek törvényes házasságban születtek!
– Maureen, nekem nincs pénzem.
– Ez nem az én problémám!
– Hogy érted ezt?
– Még nem tudom!
Ismét csengettek, de ezúttal Marina biztosan tudta, hogy még nem Szása és Pása az. Nem hívta őket, és a fiait hazahajtani általában nem könnyű. Odament, hogy kinyissa az ajtót, és egy másodperc múlva visszatért a rendőrrel és egy másik egyenruhás fickóval.
– Ő lenne az? – Kérdezte a kapitányságon.
– Igen, azt mondta, hogy hívjam, ha felbukkan!
– Már évek óta nem láttam.
– Tudom, tudom! Most mit fogunk csinálni?
– Nem tudom, ez egy bonyolult ügy! Hagyjuk, hogy a bíróság megoldja! Addig is, Viktor Szemjonovics, jöjjön velünk!
Vitya ott ült kidülledt szemmel. Erre nem számított.
– Beköpött a zsaruknak? – kérdezte dühösen.
– Azt hitted, hogy majd én lefújom rólad a port? – válaszolta közömbösen a volt felesége. – Tévedtél!
