— Mi ez? — Nastya megdermedt a nappali ajtajában, és az ismeretlen fiúra nézett, aki a kanapén hevert. Valami lövöldözős játékot játszott egy konzolon, amit Nastya még soha nem látott, és a tévé hangszórói teljes hangerőn üvöltöttek.
Vasy, a férje, idegesen mosolyogva kidugta a fejét a konyhából.
— Nastya, már itthon vagy! Azt hittem, ma késni fogsz!
— Azt kérdezem, mi folyik itt! — Nastya ledobta a cipőjét, és a nappaliba ment, a táskáját az asztalra dobva. Úgy érezte magát, mintha idegen lakásba tévedt volna.
A fiú még a képernyőről sem vette le a szemét, és továbbra is dühöngve nyomkodta a gamepad gombjait.
— Ez Artem! — Vasy odament a feleségéhez, és megpróbálta megölelni, de ő eltolta magát. — A fiam!
– Emlékszem, hogy néz ki a fiad! Láttam a fényképeket! – Nastya keresztbe fonta a karját a mellén. – Miért van itt?
– Kristina elment az új… nos, a Leshával! A Maldív-szigetekre egy hétre! – Vasy halkan beszélt, mintha nem akarta volna, hogy a fiú hallja. – És Artyomnak nem volt senki, aki vigyázzon rá!
– A nagymamák, a nagypapák? Kristina barátai? A dadus? – Nastya érezte, ahogy az irritáció növekszik benne.
– A nagymamák messze vannak, a barátok mind elfoglaltak, dadust pedig ilyen későn nem lehet találni! – Vasy széttárta a karjait. – Így hát ide kellett hoznunk! Csak egy hétre!
Ekkor a tévéből különösen hangos robbanás hallatszott, és Nastya összerezzent.
– Artem, halkítsd le, kérlek! – kérte.
A fiú ránézett, de nem halkította le a hangot.
– Artem! – Nastya felemelte a hangját.
– Ne parancsolgass nekem! – morogta a fiú, és folytatta a játékot. – Te nem vagy az anyám!
Nastya Vasyára nézett, várva, hogy a férje reagáljon a fiuk durvaságára, de a férfi csak bizonytalanul megvonta a vállát, mintha azt mondaná: „Mit akarsz, még gyerek”.
– Vasy, gyorsan menjünk a szobába! – Nastya a hálószoba felé bólintott.
A zárt ajtó mögött már nem fogta vissza magát:
– Emlékszel a beszélgetésünkre az esküvő előtt? Emlékszel, mit beszéltünk meg?
– Nastya, ez vis maior! – Vasy a ágy szélére ült. – Mit kellett volna tennem? Otthon hagyni?
– Kristinának vannak rokonai! Barátok! Akár a nyugdíjas szomszéd is! Nem érdekel! Miért pont hozzánk?
– Mert az apja vagyok! – Vasyia felemelte a hangját, de azonnal visszafogta magát. – Nastya, hallgass meg! Csak egy hétről van szó! Csendes fiú, nem fog zavarni!
– Csendes? – Nastya felhorkant. – Az előbb gorombán beszélt velem, és te egy szót sem szóltál!
– Csak zaklatott! Az anyja elment, elhagyta…
– Hány éves? Tíz! Már felnőtt, mindent meg kell értenie! És egy hét nem „elhagyta”!
– Te is pontosan ezt mondanád, ha gyerekeid lennének! – Vaszja elkomorodott. – De te nem is akarsz gyereket!
Nastya érezte, hogy ezek a szavak összeszorítják a gyomrát. A gyermekekről szóló megállapodásuk mindig kölcsönös volt – ő nem akart több gyereket a válás után, ő pedig soha nem vágyott anya lenni. De most úgy beszélt, mintha ez egyoldalú döntés lett volna.
– Megegyeztünk! – ismételte a nő. – Nincsenek gyerekek! Se az enyémek, se a tieid! Te magad mondtad, hogy hétvégén semleges helyen találkozol a fiaddal!
– De most vészhelyzet van! – Vaszja felállt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Nem hagyhattam ott, érted? Ő az én fiam! Az enyém!
– Én pedig a feleséged! – emlékeztette halkan Nastya. – És úgy tűnik, az én véleményem nem számít!
– Azt javaslod, hogy egy tízéves gyereket dobjunk ki az utcára? – Vasy megállt, és kihívóan nézett rá.
– Azt javaslom, hogy emlékezz a megállapodásunkra, és találjunk más megoldást!
– Például milyen?
A nappaliból üvegcsörömpölés és elfojtott „ó” hang hallatszott.
– Mi történik? – Nastya kinyitotta a hálószoba ajtaját és kiment a folyosóra.
A kanapé mellett a padlón a szüleitől kapott vázának a darabjai hevertek. Artyom mellette állt, és kihívóan nézett rá.
– Véletlen volt! – mondta minden megbánás nélkül.
– Véletlen? – Nastya közelebb lépett. – Ez a váza a komódon állt! Egy méterre a kanapétól!
– Meg akartam nézni! – A fiú vállat vont.
– És nem kérted meg az engedélyemet?
– Miért? Ez az apám háza!
Nastya lassan Vaszához fordult, aki idegesen toporgott a hálószoba ajtajában.
– Nem engedtem, hogy a fiadat hozzad, úgyhogy keress neki másik menedéket, itt nem maradhat!
– De Nastya! – Vaszya megragadta Nastya könyökét, és visszahúzta a hálószobába. – Ő az én fiam! És ez a mi közös otthonunk!
– Az otthon, amelynek hetven százalékát én fizetem! – Nastya kiszabadította a kezét. – Az otthon, amelyben megegyeztünk, hogy kettesben fogunk élni, gyerekek nélkül! És főleg a te neveletlen ivadékod nélkül! Szóval fél órátok van összepakolni!
– Nem neveletlen! – védte a fiát Vaszja. – Csak időre van szüksége, hogy megszokja! Te is tudod, hogy nem könnyű neki! Válás, új nő az apjánál…
– Az elválás öt éve volt, Vaszja! Mi pedig már egy éve házasok vagyunk! Ez idő alatt bőven „szokhatott volna”, ha megtanították volna neki! De szerintem Kristina csak azt csinálja, hogy ellene fordít!
A nappaliból szekrények nyílásának és fiókok kihúzásának hangjai hallatszottak.
– A dolgaimat turkálja? – Nastya az ajtó felé ugrott.
– Nem, csak… kíváncsi! – Vasy elállta az útját. – Nastya, hallgass meg! Megértem, hogy ez váratlan! De csak hét nap! Hét nap, és elmegy! Annyi idő?
— Nem az idő a lényeg! — Nastya megrázta a fejét. — Az elv a lényeg! Megszegted a megállapodásunkat, anélkül, hogy megbeszélted volna velem! Egyszerűen tények elé állítottál!
Artem kopogás nélkül lépett be a hálószobába, kezében egy fotóalbummal — azzal, amelyikben Nastya személyes fényképei voltak, még Vasyával való találkozása előtt.
— Apa, a volt barátnőd szebb volt ennél! — mutatott a fotóra, ahol Nastya a volt barátjával ölelkezett a tengerparton. — Szebb ennél!
Vásja megdermedt, nyilván nem tudta, hogyan reagáljon. Nastya határozottan odament a fiúhoz, és kitépte az albumot a kezéből.
– Először is, nem „ez”, hanem Nastya! Másodszor, ne merj másnak a holmijához nyúlni engedély nélkül!
– Ne parancsolgass! – Artyom megpróbálta visszavenni az albumot. – Apa, mondd meg neki!
– Artyom, nem szép mások holmiját elvenni! – mondta határozatlanul Vasy. – De Nastya, ne legyél ilyen durva…
– Pontosan, ne legyél durva! – vette át Artyom, és Nastya megdöbbenve látta, hogy a fiú utánozza az intonációját. – Anya azt mondja, hogy csak a pénzéért vetted el feleségül! Mert te magad egy lúzer vagy!
Vaszja elsápadt.
— Artyom, hallgass! Ez nem igaz!
— De igaz! — A fiú elkezdett a sarkán állni. — Anya azt mondta, hogy mindig ilyen voltál, és ezért hagyott el! Aztán találtál egy gazdag nénit, aki eltart téged!
– Ezt Kristina mondta? – Nastya a férjére nézett.
– Nem, ő… Ő nem mondana ilyet! – Vasy zavartan nézett. – Artyom, menj a nappaliba, játssz még egy kicsit!
– Nem akarok! – A fiú provokatív pillantást vetett Nastya-ra. – Itt akarok maradni! Veled! Ne hagyj itt vele!
Nastya érezte, hogy belül minden felfordul ettől a nyílt manipulációtól. És ami még rosszabb, Vasy úgy tűnt, hogy beadja a derekát.
— Jó, maradj! — Vasy megsimogatta a fia fejét.
– Akkor én megyek! – Nastya a szekrény felé indult, és elővette az utazótáskáját. – Egy barátnőmnél alszom!
– Nastya, ne butáskodj! – Vasy odament hozzá. – Hova mész éjszaka?
– Olyanokhoz, akik tisztelik a személyes teremet! – elkezdte a táskájába pakolni a holmiját.
– Egy gyerekkel is ilyen nehéz? – Vasy hangjában nyílt elítélés csengett. – Én pedig azt hittem, hogy a nők természetüknél fogva jobban kijönnek a gyerekekkel!
– A sajátjaikkal igen! De nem ezzel a félkész emberrel! – Nastya becsukta a táskát. – És nem a gyerek a baj! Hanem a hozzáállásod, a hazugságod!
– Anya azt mondja, hogy nem akart gyereket, mert csak magára gondol! – vágott közbe Artyom. – Hogy önző!
– Elég! – Nastya Vaszához fordult. – A fiad ismételgeti azokat a csúnya szavakat, amikkel Kristina tömi a fejét! Ez neked normális?
– Ő csak egy gyerek…
– Nem, ő nem „csak egy gyerek”! Ő a szülei tükörképe! – Nastya Artemre nézett. – És ha ő normálisnak tartja, hogy ilyen hangnemben beszél a felnőttekkel, akkor az a nevelésének a kérdése!
– Te tudod… – Vaszja hirtelen felegyenesedett. – Ha ennyire nehéz neked egy hetet a fiammal tölteni, talán át kellene gondolnunk a kapcsolatunkat.
– Vagy talán más megoldást kellene keresni? – Nastya letette a táskáját. – Például miért nem költözöl Artemhez Kristina lakásába? Biztos van kulcsod!
Vaszja mintha megfulladt volna.
– Kristina lakásában? Miért? Van saját lakásunk!
– Ami nem alkalmas egy gyerek számára! Mert neki nincs ott helye! – vágott vissza Nastya. – Kristinánál biztosan megvan minden, ami Artyomnak kell: a szobája, a játékai, a holmija!
– Nem akarok ott élni anya nélkül! – tiltakozott azonnal Artyom. – Ott unalmas!
– Pontosan! – támogatta fiát Vasy. – És aztán, mi értelme lenne? Gyakorlatilag egy egész héten át nem látnánk egymást!
És ebben a pillanatban Nastya megértette. Vasy nem csak tetőt akart biztosítani fiának Kristina távollétében. Arra készült, hogy minden gondját Nastya-ra, rá hárítsa. A főzés, a takarítás, a felügyelet – mindaz, amit ő maga nem akart csinálni.
– Szóval erről van szó! – mondta lassan Nastya, figyelmesen figyelve férje reakcióját. – Nem arról van szó, hogy Artyomnak nincs hova mennie! Hanem arról, hogy neked kell egy bébiszitter!
– Miféle ostobaság ez? – Vaszja elfordította a tekintetét, és ez elárulta. – Csak időt akarok tölteni a fiammal!
– Ebben az esetben semmi sem akadályozza meg, hogy ezt az időt Kristina lakásában töltsd! – Nastya keresztbe fonta a karját a mellén. – Vagy azt tervezed, hogy egész héten dolgozol, és Artyomot rám hagyod?
– Anya azt mondta, hogy pontosan ezt fogja tenni! – vetette közbe Artyom elégedett mosollyal. – Rád fogja paskolni, és el fog menni!
– Anya nem mondott ilyet! – tiltakozott gyorsan Vasy, de a hangja nem volt meggyőző.
– De igen! – ragaszkodott Artem. – Mindent hallottam! Amikor telefonáltatok! Azt mondta: „Hadd megértse az új feleséged, milyen anyának lenni! Mert úgy alakítottad, hogy a házasság minden előnyét élvezed, hátránya nélkül!”
Nastya megdermedt, emésztve a hallottakat. Tehát ez nem spontán, kényszerű helyzet volt, hanem előre megtervezett akció. Vasy és Kristina, mindketten benne voltak.
– Milyen telefonbeszélgetésről beszél? – kérdezte halkan.
– Artyom fantáziál! – Vaszja idegesen mosolygott. – Ismered a gyerekeket, szeretnek kitalálni dolgokat!
– Nekem úgy tűnik, hogy ő az egyetlen, aki az igazat mondja! – Nastya figyelmesen nézett a fiúra. – Artyom, mikor beszélt apu anyával?
– Tegnap este! – válaszolta habozás nélkül a fiú. – Amikor jógázni voltál! Azt hitte, hogy alszom, de mindent hallottam!
– És mit hallottál még? – Nastya letérdelt, hogy egy szintre kerüljön a gyerekkel.
– Nastya, hagyd abba! – Vasy megpróbálta eltaszítani a fiától. – Ne keverd bele!
– Mi van? – nem mozdult a helyéről. – Ha ártatlan beszélgetés volt, akkor mi a baj?
– Anya azt mondta, hogy ha jól viselkedem, akkor drága ajándékot hoz nekem! – folytatta mosolyogva Artem. – És ha igyekszem, akkor apa nem fog rád hallgatni, és végre velem fog foglalkozni!
Nastya lassan felegyenesedett, és érezte, hogy belül minden megfagy.
– Akkor Kristina nem nyaralni ment? – kérdezte Vasilijtól, és az arcáról mindent megértett. – Csak rád „ráhúzta” a fiát, igaz? Te pedig úgy döntöttél, hogy „ráhúzod” rám!
– Nem így van! – Vaszja sarokba szorítva nézett. – Kristina tényleg elutazott! Csak… Megbeszéltük, hogy jó lenne, ha megszoknád Artyomot! Hogy a jövőben…
– A jövőben mi? – Nastya egyre növekvő dühöt érzett. – Hogy vállaljam a fiad nevelésének kötelezettségeit?
– Nem csak azt! – Vasy hangosabban beszélt. – Hogy igazi család legyünk! Hogy Artyom ne csak vészhelyzetekben jöhessen ide!
– Tehát mégis elismered, hogy meg akartad változtatni a megállapodásunkat! – Nastya megrázta a fejét. – És ahelyett, hogy őszintén beszéltél volna, inkább a tény elé állítottál! Ez tisztán manipuláció!
– Ez nem manipuláció! – Vasyia végigsimította a haját. – Csak tudtam, hogy ha egyenesen megkérdezem, nemet fogsz mondani!
– És jól teszed! – szólt közbe Artem. – Én úgyse akarok vele élni! Gonosz és ijesztő!
Nastya önkéntelenül elmosolyodott a fiú őszinteségén.
– Látod, még a fiad is ellenzi!
– Nem úgy értette! – Vasyia a fiú vállára tette a kezét. – Csak még nem szokott hozzád!
– Nem, pontosan ezt! – ragaszkodott a fiú. – Anya azt mondja, hogy el fogod hagyni apát, amint találsz valaki jobbat! Hogy csak a lakás miatt van veled!
– Anya sokat mesél rólam, mi? – Nastya hirtelen érdeklődéssel nézett Artemre.
– Azt mondja, hogy a hozzád hasonlóak nem szeretik a gyerekeket, mert önzők! – folytatta Artyom, láthatóan elégedett a hatással, amit kiváltott. – És ha apa Irával lett volna, minden másképp lenne! Ő szeretett engem, nem úgy, mint te!
– Ki az az Ira? – Nastya Vasyára nézett.
– Senki! – megrántotta a fiú karját. – Artem, elég a kitalálkozásból!
– Anyu barátnője! És apu exe! – Artem kiszakította magát apja karjaiból. – Azt mondja, apunak vele kellett volna összeházasodnia, nem veled! Mert neki is van egy fia, és igazi családot alkothattak volna!
Nastya érezte, hogy hányinger kúszik a torkába. Lassan leült az ágy szélére, és próbált értelmet találni a történtekben.
– Szóval ez az egész előadás nem csak Kristina szeszélye! Ez egy egész terv, igaz? Rávetni a gyereket, hogy bűntudatot keltsen bennem, amiért nem vagyunk „igazi család”, és aztán…
– Nastya, te mindent félreértettél! – Vaszja megpróbált leülni mellé, de a lány eltolódott.
– Nem, végre látom a teljes képet! – keserűen mosolygott. – Nem azért vettél el, mert elfogadtad a döntésemet, hogy gyermektelenül éljek! Hanem azért, mert remélted, hogy megváltoztathatsz! Hogy megszelídíthetsz! Hogy együtt vegyünk lakást, és én fizessek mindent! Hiszen melyik nő tud ellenállni egy gyereknek?
– Szeretlek! – próbált tiltakozni Vaszja. – Csak azt akartam, hogy teljes család legyünk!
– A család azok az emberek, akik tisztelik egymás döntéseit! – mondta halkan Nastja. – Nem pedig manipulálják és becsapják egymást!
Nastya felállt, odament az ablakhoz, és nézte az esti várost. Időre volt szüksége, hogy összeszedje a gondolatait, de Vasy nem akarta megadni neki ezt a lehetőséget.
— Figyelj, lehet, hogy tévedtem! — hátulról közeledett hozzá. — De te is túlzásba viszed! Nem lehet így reagálni egy gyerekre!
– Nem a gyerekre reagálok! – Nastya felé fordult. – Hanem a hazugságodra! Az árulásodra!
– Milyen árulás? – Vasyia kinyújtotta a karját. – Csak azt akartam, hogy a fiam része legyen az életemnek! A mi életünknek!
– Az életünk részévé, amit mi teljesen másképp terveztünk! – Nastya keresztbe fonta a karját a mellén. – Vasy, amikor megismerkedtünk, te magad mondtad, hogy örülsz, hogy találsz egy nőt, aki nem akar gyereket! Hogy a válás után elég neked a hétvégi találkozás a fiaddal! Ezek a te szavaid voltak!
– Az emberek változnak! – válaszolta makacsul.
– Nem, te nem változtál! – Nastya megrázta a fejét. – Eleve hazudtál! Remélted, hogy amikor összeházasodunk, anyai ösztöneim felülkerekednek, és nemcsak a fiadat akarom majd, hanem közös gyerekeket is!
– Mi a rossz ebben? – emelte fel a hangját Vaszja. – Mi a rossz abban, hogy teljes családot akarsz?
– Az a rossz, hogy nem tiszteled a döntésemet! – Nastya érezte, hogy a szemébe szöknek a könnyek. – Az a rossz, hogy hiányosnak tartasz, mert nem akarok gyerekeket!
– Nem mondtam ilyet!
– De pontosan ezt gondolod! – elfordult. – És ami még rosszabb, a háta mögött beszélsz erről a volt feleségeddel! Tervezed, hogyan csalhatnál meg engem!
Artem ismét belépett a szobába, ezúttal a telefonjával a kezében.
– Apa, anya videohíváson van! – nyújtotta a telefont az apjának. – Tudni akarja, hogy vagy!
Vásja elvette a telefont, de nem tudott semmit mondani, mert Nastya elvette tőle.
– Szia, Kristina! – mondta, miközben a képernyőn Vásja exfeleségének meglepett arcát nézte. – Hogy vagy a Maldív-szigeteken?
– Nastya? – Kristina zavartan nézett. – Hol van Vasy?
– Itt van! – Nastya mosolygott, érezte, hogy belül minden forrong. – Tudod, érdekes beszélgetés folyik itt! Artyom elmesélte a terveteket, hogy hogyan fogtok „megszelídíteni”!
– Nem értem, miről beszélsz! – Kristina megpróbált nyugodt maradni, de a szeme ide-oda járt.
– Dehogyis nem érted! – Nastya nyugodtan beszélt. – Tudsz a barátnőmről, Iráról, arról, hogy „önző” vagyok, és arról is, hogy hogyan tanítottad a fiad, hogy viselkedjen, hogy ellenem fordíts!
— Artyom! — emelte fel a hangját Kristina. — Mit mondtál neki?
— Csak az igazat! — avatkozott közbe Vasy, és elvette a telefont Nastya-tól. — Kristina, elég! A játéknak vége!
— Milyen játék? — tettette a meglepetést Kristina. — Csak azt akartam, hogy a fiam több időt töltsön az apjával! Mi ebben a rossz?
— Az a rossz, hogy fegyverként használtad a gyereket! — Nastya újra elvette a telefont. — Te fordítottad ellene, egy ember ellen, akit még csak nem is ismer! Te adtál neki viselkedési mintát — hogy legyen durva, pimasz, kezelhetetlen! Miért? Hogy biztosan meggyűlöljem?
– Mi mást tehettem volna? – tört ki váratlanul Kristina. – Vasy öt évig csak apró ajándékokkal fizetett! Két szabadnap egy hónapban nem apaság! Te pedig a létezéseddel csak rontottál a helyzeten!
