— Anya, honnan lenne nekem pénz? Alig van mit ennem. Tedd apát egy öregotthonba. Neked is jobb lesz…
— Fiam, segíts! Apámnak agyvérzése volt. Most már soha nem fog felkelni.
— Fontos tárgyalásom van, nincs időm. Tedd be valami panzióba…
***
Gyakran, amikor kilépek a harmadik emeleti lakásomból, hallom a szomszédomat, Anna Iljinicsnát. Az ötödik emeleten lakik. Hetven év körüli. Anna Iljinicsna egy, de többnyire két táskát cipel élelmiszerrel és mindenféle holmival.
Hallom, mert a lépcsőházban hallatszik a csoszogó lépteinek és nehéz sóhajainak hangja. Anna Iljinicsna gyakran sóhajt, fél lépcsőfordulónként szünetet tart, és megáll pihenni.
Ha találkozom vele, mindig segítek neki bevinni a táskákat a lakásba. Hálásan megköszöni, a kezét a szívéhez szorítja, és elkezd turkálni az egyik hatalmas táskájában. Általában egy gyűrött cukorkát vagy egy almát húz elő belőle. Elutasítom, de végül mindig elfogadom a vendéglátást.
Látom, hogy mennyire örül neki. Anna Iljinicsna még egyszer sóhajt, megtörli a homlokát egy kis tiszta zsebkendővel, megigazítja a szemüvegét, és eltűnik a lakás mélyén.
Mi, az új lakók, nem ismerjük a sok apró részletet. Anna Iljinicsnát nézve biztos voltam benne, hogy egyedülálló nő. Nincsenek rokonai, gyermekei, unokái. De tévedtem. Egyszer, egy megvilágosodás pillanatában Anna Iljinicsna elmesélte nekem a történetét…
***
– Anya! Anya! Nézz ki! Dima megjött! – kiáltotta a copfos kislány, az emeleti nyitott ablakból kinézve. Az ablakban hirtelen megjelent egy világos szemű kislány feje, jobbra-balra nézett, majd eltűnt. Egy perc múlva egy alacsony, vékony lány ugrott ki a bejáratból, és a kislány által mutatott irányba rohant.
„Dima, Dima!” – teljes erővel futott a katonai egyenruhás fiú felé…
Fél év múlva összeházasodtak. Az iskolából ismerkedtek meg, tizedik osztály óta jártak együtt. Anya elkísérte Dimát a hadseregbe, és két évet várt rá. Minden nap írt neki. És megérkezett a nagy nap. Az esküvőn a menyasszony angyal volt, a vőlegény pedig boldogságtól kissé butácska…
Az esküvő után az ifjú házasok először egy szobát béreltek. Aztán, amikor Dima nagymamája meghalt, beköltöztek az ő egyszobás lakásába.
Hamarosan megszületett első gyermekük, Grisha.
A lakás kicsi volt, de olyan boldogok voltak, hogy nem vették észre. Ahogy mondani szokták, a szerelemmel a szívben a kunyhó is paradicsom.
Anna és Dmitrij mindig tudták, hogy minden még előttük áll. Csak türelmesnek kell lenniük. De kinek könnyű az? A férjével együtt keményen dolgoztak. Dima autóműhelyben dolgozott, kiváló szerelő volt. Anya pedig varrt, egy ateliérban dolgozott. Amíg Grisha kicsi volt, otthoni munkát vállalt. Éjszakákba nyúlóan varrt, az egész környéket ellátta, főleg a helyi vezetők feleségeit. A kis Grisha gyakran játszott a ruhadarabokkal és a szabáshoz használt krétákkal.
