Még csak 25 éves, de már születésétől fogva a poklot éli meg minden egyes nap – az ausztrál Anneliese Holland belefáradt az állandó küzdelembe, a fájdalomba és a mindennapos kellemetlenségekbe, ezért az asszisztált halál mellett döntött. A kérését nemrégiben jóvá is hagyták. Erről beszélt kendőzetlenül a lány, aki gyakorlatilag a kórházakban nőtt fel.
Nem sokkal azután, hogy megszületett, kiderült, Anneliese egy halálos betegségben szenved. A kora előrehaladtával csak romlottak a tünetei, mindennapos krónikus fájdalmakkal, hányingerrel és hányással küzdött. Az utóbbi években kizárólag csak parenterális táplálkozással (TPN) marad életben. Mostanra pedig, hogy már 25 alkalommal élte túl a szepszist, több szervi elégtelenségére is fény derült – ekkor telt be nála a pohár. Anneliese meghozott egy döntést, amivel sokan nem értenek egyet: kérelmezte az orvosi segítséggel támogatott halált (VAD), amelyet jóvá is hagytak neki.
Az Instagramon is beszámolt be az esetéről: „Ez mutatja az életem valóságát egy ritka, végzetes betegséggel – a táplálkozási csövek, a folyamatos orvosi krízisek, a szepszis félelme, a kimerültség, amely mélyebben érint, mint azt valaha is gondoltam volna”.
Ezt már a News AU-nak nyilatkozta: „A belem úgy viselkedik, mintha el lenne dugulva, de valójában semmi sem dugítja el. Csak az idegek nem működnek, és bár ez undorító, a székletem annyira felhalmozódik, hogy hányok vagy kiürítem a gyomromat. Csöveket helyeztek belém, de még mindig hánytam, majd rájöttünk, hogy a gyomrom nem ürül ki, ezért TPN-re állítottak. Mivel a cső közvetlenül a véráramba vezet, ha fertőzés kapsz, az nagyon gyorsan szepszissé alakul, ami nagyon-nagyon veszélyes” – fejtette ki Anneliese.
18 éves volt, amikor megtudta, valójában mi okozza a problémáit: egy ritka idegrendszeri rendellenesség, az úgynevezett autoimmun autonóm ganglionopátia. Ez a szívfrekvenciáért, a vérnyomásért, az emésztésért és a vizelésért felelős idegeket károsítja. 22 éves korában árulták el neki, hogy ebből sosem fog kigyógyulni, és hogy az erős gyógyszeres kezelés súlyosan károsította a csontjait. Négy helyen törött már el a gerince, és a szegycsontja is kettétört, amely majdnem átlyukasztotta a szívét és a tüdejét.
Anneliese úgy írja le a betegségét, mintha folyamatosan egy „aknamezőn sétálna”. „Bár vannak szép pillanatok a napjaimban, azok kimerítőek és hosszúak. Krónikus, legyengítő fájdalom gyötör. Kihagytam a szalagavatót, az érettségit, a 18. és 21. születésnapomat, mindet kórházban töltöttem, nagyon beteg voltam. Az összes barátomnak gyereke születik, eljegyzik őket, feleségül veszik őket. Mindenki élete halad előre, én pedig csak itt ragadtam. Nem élek. Minden egyes nap a túlélésről szól, ami nagyon nehéz” – vallotta belefáradva.
Megpróbált megbirkózni ezzel az állapottal, de amikor legutóbb meglátta magát egy kórházi tükörben, Anneliese valósággal megijedt önmagától. Ez lendítette őt át azon a ponton, hogy elég volt. A családjával is közölte a döntését, miszerint „a saját feltételei szerint” a VAD segítségét szeretné igénybe venni.
