Anikó nem válaszolt azonnal. Nem sietett, nem kapkodott. Nyugodtan végigsétált az asztal mellett, és kérdés nélkül leült László Péterrel szemben — arra a székre, ahová korábban csak ellenőrök és „felső körökből” érkező emberek ülhettek.
Gábor a fal mellett maradt, mellette a két elegáns öltönyös férfi. A tárgyalóban olyan csend lett, hogy hallani lehetett a légkondicionáló tompa zúgását.
— Jó napot kívánok, kollégák — szólalt meg Anikó higgadtan. — Javaslom, kezdjünk bele. Kevés az időnk.
László Péter felpattant.
— Ez… ez valami félreértés! — a hangja megremegett. — Te… te nem is tartózkodhatsz itt! Biztonság!
Senki nem mozdult. Nem jött senki.
Ehelyett az egyik öltönyös férfi kinyitott egy mappát, és több dokumentumot csúsztatott László Péter elé.
— Tartózkodhatok — felelte Anikó. — Jogom van hozzá. A mai naptól a „NordCapital” befektetési alap a vállalat részvényeinek 62%-át birtokolja. — Finoman Gábor felé biccentett. — Engem pedig a felügyelőbizottság elnökévé és ideiglenes vezérigazgatóvá neveztek ki.
A levegő megmozdult. Valaki idegesen felszisszent.
Réka, aki oldalt ült a tablettel, elsápadt, és elejtette a tollát.
— Ez lehetetlen… — László Péter remegő kézzel lapozta a papírokat. — Engem erről értesíteni kellett volna. Ez ellenséges felvásárlás!
— Nem — válaszolta szárazon a befektetési alap képviselője. — Ez egy szabályos tranzakció. Átvilágítás, kockázatelemzés, jóváhagyások. — Az ujjával az aláírásokra koppintott. — Ön maga hagyta jóvá a részvénycsomag eladását, amikor forrásokra volt szükség az „ifjúsítási programra” és az irodai átalakításokra.
Anikó László Pétert nézte. Már nem a hatalmaskodó igazgatót látta benne, hanem egy megöregedett, elveszett embert, aki hirtelen rádöbbent: most ő lett kijátszva.
— Te ezt… mind előre eltervezted? — suttogta a férfi.
— Csak levontam a következtetéseket — felelte Anikó. — Amikor ballasztnak neveztek, világossá vált, hogy a cég sürgős mentésre szorul. Különben elsüllyed azokkal együtt, akik összekeverték a vezetést az önimádattal.
