Ma egy általam ismert dolgozó nyugdíjasról szeretnék beszámolni. Egy kis lakásban él két felnőtt gyermekével.
Kicsit szűkös egy embernek ilyen helyen élni, de itt egy egész család él. Ő 65 éves, a fia 35, a lánya pedig 30 éves. Mindannyian egészséges, dolgozó emberek, átlagos fizetéssel. Mindenki külön főz magának, így mindenkinek megvan a saját polca a hűtőben. A fiú a kisebbik szobában lakik, a barátnő és a lánya pedig a másik szobában. De a barátnőm a konyhában alszik egy matracon. El sem tudom képzelni, hogy fér el ott, de nincs más megoldás.
Néhány éve a lánya gyereket szült egy vendégmunkástól, aki néha jár hozzájuk. Senki nem él úgy, mint ők. Mindenki igyekszik külön élni a gyerekeitől, például lakást cserélnek, vagy jelzáloghitelt vesznek fel.
Mert a rokonok iránti szeretet sokkal erősebb a távolságban, és mindenki boldog. Többször felajánlottam neki, hogy cseréljük el a lakásukat, adjunk hozzá egy kis pénzt mindegyikükből, és vegyünk mindannyiuknak egy egyszobás lakást. Mindenkinek lehetősége lenne normális és kényelmes körülmények között élni. De a barátom panaszkodik a pénzhiányra. Nem értem, hogyan tudnak együtt élni egy ilyen kis lakásban, egymás iránti gyűlölettel.
És nincs pénzük, mert egy képzeletbeli világban élnek. A fia drága autót vett hitelre, hogy menőnek és gazdagnak tűnjön. És mégis az anyjával él egy kis lakásban. Maga a barátnő pedig évente többször is elmegy Törökországba nyaralni.
Biztosan ötcsillagos szállodában és all inclusive programmal. És oda hitelből megy nyaralni, amit aztán két hónapon belül visszafizet. És így tovább körbe-körbe. Kiderül, hogy 20 napig él a paradicsomban, a többi időt pedig a gyerekeivel osztja meg a kis lakását. Lehetetlen meggyőzni a barátomat. Vannak emberek, akik drága autókat, ruhákat, ékszereket vesznek anélkül, hogy bármi is lenne mögöttük. Másoknak akarnak látszani, nem pedig annak, akik valójában. Szerintem az első dolog, amiről gondoskodni kell, az a jó lakás. A való világban kell élned, nem a kitalált világban.
