Reggel készültem a munkába. A lányom reggelizett és beszélgetni kezdett:
– „Láttam álmomban a nagymamámat, olyan dühös volt, még én is megijedtem, a temetőben sétálgatott.
-Micsoda horror, talán valami rémfilmet néztél éjszaka?
-Nem, nem néztem semmit. De a nagymamám nagy púposan sétált. A lánya leült a földre, és elkezdte mutogatni nekem a járásának a görbületét, ami annyira ismerős volt nekem.
Pontosan olyan volt, mint a nagymamámé. És akkor nagyon megijedtem, mert a nagymamám még a lányom születése előtt meghalt, soha nem is látták egymást, honnan tudhatta volna a lányom, hogyan jár?
Azonnal felhívtam a nővéremet. Ő is megijedt, nyilvánvalóan valami nem stimmelt. A nővérem konzultált egy bölcs nővel a munkahelyén. Megkérdezte, hogy járunk-e templomba. De a nővérem és én nem emlékszünk, mikor gyújtottunk utoljára gyertyát.
És már régóta nem voltunk a nagymamánk sírjánál. A sírja a faluban van, és az nagyon messze van. De a nővéremmel úgy döntöttünk, hogy ezen a hétvégén elmegyünk, mert a lányom minden reggel elkezdett mesélni az álmairól. A lányom minden nap leírta a nagymamáját, és egyre dühösebb és dühösebb lett, és minden piszkos és fekete volt. Féltem a lányomért.
Végül eljött a hétvége, és a nővéremmel elmentünk a temetőbe. Amikor megtaláltuk a nagymamám sírját, elborzadtunk. Körülötte mindent benőtt a fű, még az emlékmű sem látszott. Az egész napot azzal töltöttük, hogy takarítottunk, takarítottunk és festettük a kerítést. Végül elmentünk a falu templomába.
Ezután a lányom soha többé nem látta a nagymamáját. A nővérem és én pedig megnyugodtunk. Most minden héten elmegyünk a templomba, és gyertyát gyújtunk a nagymamánkért.
