Anyósom minden reggel bejön a hálószobánkba valamiért.
Eleinte tűrtem őt, de hamarosan elkezdett zavarni engem és a férjemet. Egy nap úgy döntöttünk, hogy éjszakára bezárjuk az ajtót, de ez csak rontott a helyzeten. Olyan hangosan kezdett kopogni, hogy felébredtünk, és kinyitottuk az ajtót, hogy ne ébresszük fel az egész házat. A házunk nem túl nagy, és a szobámban a polcokon tartok néhány megszokott, de nem gyakran használt tárgyat.
Logikusnak tűnt, hogy anyósom elviheti a szükséges dolgokat este, vagy megvárhatja, amíg felébredünk. Ő azonban nem tartotta ezt szükségesnek. Néhány hétnyi ellenállás után úgy döntöttem, hogy meg kell beszélnünk a dolgot. Egy reggel, amikor visszajött a szobánkba, úgy döntöttem, hogy felteszek neki egy egyenes kérdést. „Marija Ivanovna, miért mindig akkor jön reggel, amikor mi még alszunk?” – kérdeztem, és igyekeztem a lehető leghalkabban beszélni. Meglepetten nézett rám, mintha teljesen normális lenne, amit csinál.
„Kedves menyem, mivel egy fedél alatt élünk, így a házunk minden zugát egyformán birtokoljuk, és én akkor és oda jövök be, ahová és amikor csak akarok” – válaszolta magabiztosan. Megdöbbentett a válasza. Soha nem gondoltam volna, hogy a mi személyes terünket ugyanúgy tekinti, mint a többi szobát.
– De ez a mi hálószobánk – ellenkeztem óvatosan -, és nekünk is szükségünk van a magánéletre és a pihenésre. Esetleg elrakhatnád a dolgainkat este, vagy amikor ébren vagyunk? Sóhajtott, és kicsit megenyhült. „Nem gondoltam, hogy ennyire zavarna – mondta -, csak úgy gondolom, hogy így gyorsabb és kényelmesebb nekem.” »Megértjük« – mondta a férjem, aki csendben figyelte a beszélgetést.
Nem bánjuk, ha megosztjuk a dolgainkat, de szükségünk van a saját terünkre is. Anyósom beleegyezett, hogy megpróbáljuk. Megegyeztünk, hogy este vagy napközben, amikor ébren vagyunk, elhozza a dolgokat. Azóta a reggeli betolakodók megszűntek. Örülök, hogy ezt a kérdést békésen meg tudtuk oldani. Mindannyian hozzászoktunk az új rutinhoz, és a házban nyugodtabb és kellemesebb lett az élet.
