Hétköznap reggel volt. A buszmegállóban álltam.
A furgonom megállt. Nem volt sok hely, de bőven volt hely, szinte az összes ülés foglalt volt. Az ajtók éppen becsukódni készültek, de valaki az utcáról azt kiáltotta, hogy „várj”. Észrevettem egy idős hölgyet. Egy korlátba kapaszkodott, és próbált felállni. De senki sem sietett a segítségére. Kinyújtottam a kezem, és megragadtam a vállát, hogy felsegítsem. „Köszönöm, gyermekem – mondta az idős asszony szelíd hangon, és rám mosolygott. A kisbusz elhajtott. Éreztem, hogy remeg a keze, és nem tudott sokáig állni. Hamarosan felszabadult egy hely, és egy lány szállt le a buszmegállóban. „Lányom, kérlek, mondd meg, hol van a templomba vezető buszmegálló. Már nem látok semmit.
– Az utca túloldalán van.” ”Le tudnál segíteni a lépcsőn? Beleegyeztem, annak ellenére, hogy a következő megállónál le kellett szállnom. Üzentem a munkatársamnak, hogy késni fogok. A megállónál leszálltam, segítettem a nagymamámnak, ő megragadta a korlátot, és lejött. Egyik férfi sem akart segíteni nekünk sem a megállóban, sem a buszon. „Ott lakom, abban az épületben, az ötödik emeleten. A liftünk megrongálódott, és nem tudok egyedül feljutni” – mondta halkan az idős hölgy. Lassan felértünk az ötödik emeletre, a nagymama a kezemet fogta, a másik a lépcső rácsaiba kapaszkodott. „Jöjjön be egy teára, megköszönöm. És ne mondj nemet, mert nagyon meg fogok sértődni” – mosolygott a nagymamám.
A ház nagyon hangulatos volt, alma- és dióillatú. Minden falon családi képek voltak. Csak két szoba volt, és nagymama behívott a nappaliba. Az asztalon gyönyörű fehér csipke terítő volt, egy nagy szekrény, benne különböző könyvekkel és figurákkal. Az üvegajtóban egy fiatal nő portréja volt. Nagymama nagyon szép csészékben hozott nekem teát, fehér, virágokkal díszített csészékben. Házi készítésű charlotte almával is megkínált: „Tíz éve vagyok özvegy. Két hónapja pedig meghalt Olenka lányom.
Ez ő a képen. Miután meglátogattam a nagymamámat, rossz kedvem lett. Felhívtam a munkahelyemet, és azt mondtam, hogy ma nem jövök. Szomorú voltam az emberek viselkedése miatt a buszon, a buszmegállóban. Örülnél, ha valaki így viselkedne az édesanyáddal? Csak képzeld mindig a szüleidet az ilyen idegenek helyébe. Talán akkor megolvad a szíved…
