A kollégiumból egy szép lakásba költöztem. A belvárosban van, jó a felújítás, és az ár is alacsony.
Még csodálkoztam is, hogy mi a buktató, amíg meg nem tudtam, ki lesz a szomszédom. A lány azonnal közölte velem, hogy jobb, ha nem pakolom ki a bőröndjeimet, mert hamarosan el kell mennem. Nem keresnék új lakást.
– De muszáj lesz, mert nem sokan jönnek ki velem, és jól elvagyok egyedül is. Az egész néhány aprósággal kezdődött. Sót szokott tenni a kávémba vagy cukrot a levesembe. És lazán ragasztót tett a tornacipőmbe. Én ugyanezzel kezdtem viszonozni. Ő csak nevetett, és meglepődött, hogy utána ismételtem: – Az előző bérlők azonnal elszaladtak. Aztán a szomszédom elkezdett egy halom koszos edényt hagyni a mosogatóban, remélve, hogy mindent elmosogatok neki.
Mert a mosogatóban egyáltalán nem volt hely. De én nem nyúltam ahhoz a koszos kupachoz, csak a saját eldobható edényeimet mostam el. Hamarosan a szomszédasszony megunta, hogy a saját edényeit nézegesse, és elkezdte maga mosogatni őket. Aztán partit szervezett, meghívott egy csomó embert, és hangos zenét hallgattak. De ez nem lepett meg, 4 évig kollégiumban laktam, a mi szobánkban 5 ember lakott. Hamarosan a szomszédom feladta. Meglepődtek, hogy kibírtam és nem futottam el. Mondtam nekik, hogy nagy családban nőttem fel, így mindenre készen állok. Végül barátok lettünk, és most már nevetünk azon, hogy hogyan jöttünk ki egymással.
