– Natasha, azt csinálsz ezzel a házzal, amit csak akarsz. Eladhatod, vagy lakhatsz benne.
Én nem akarok ezzel foglalkozni” – mondta neki a bátyja a telefonban. ‘Andrejnek van egy villája, de nekünk nincs. Akkor mi odamegyünk nyárra – mondta neki a férje. – Grisa, te nem ismered Andrej feleségét. Anya háza régi. Nem akarják ilyen állapotban. És amikor te és én mindent felújítunk ott, Galina azonnal jön, hogy követelje a részét – sóhajtott Natalia. Már hat hónap telt el az anyjuk halála óta. Natalja és Grigorij tehát eljöttek a faluba. Takarítás közben Natalia talált egy dobozt. És abban talált egy levelet az édesanyjától.
„Natalja és Andrij. Amikor én már nem leszek itt, ne veszekedjetek. Natalja, rád hagyom a fülbevalómat és a gyűrűmet, Andrij pedig apád gyűrűjét. Vannak bankszámlák a neveteken. Mindkettőtöknek van rajta 100 000 hrivnya. Egy kérésem van hozzátok – ne adjátok el a házat. Adjátok oda valakinek, akinek szüksége van rá. Maria gondoskodott rólam az elmúlt hat hónapban. A háza nagyon régi. Adja neki a házat. Magányos. Mária segített nekem, és én is segíteni akarok neki…” Andrij örült édesanyja levelének: ”Jól átgondolta.
Én magam nem akartam lemondani a szülői házról. Támogatlak, és kész vagyok minden papírt aláírni” – mondta a bátyja a felesége ellenvetése ellenére. Maria nem volt hajlandó kiköltözni. „Itt fogom leélni az életemet.” ”Maria néni, hadd költözzünk a városunkba. Mit tudsz itt egyedül csinálni? És így is tettek. Maria Natalia mellé költözött. A házát neki és Gregorynak adományozta. Maria nagynénje egy évvel később meghalt. Grigorij és Natalja lebontották a régi házát, és építettek helyette egy új, kicsi, de hangulatos házat, ahová a nyarat eljöttek tölteni. Édesanyjuk kérésére a szüleik házát átadták a fiatal családnak.
