Mutasson nekem egy olyan embert, aki lemondana egy ingyenes fővárosi lakásról. Így van – ilyen emberek nincsenek.
Én egy egyszobás lakást örököltem a szüleimtől. Nem akarom kiadni senkinek, mert nem tudom, milyen állapotban lesz a bérlők után. De nem akarom őrizetlenül hagyni sem. A fiam és a menyem 4 éve lakik a bérelt lakásban. Összeházasodtak és béreltek egy kis lakást, mivel saját lakásra spórolnak. A fővárosi lakások nagyon drágák, és a lakásvásárlás nem csak nehéz, de az ő fizetésükkel szinte lehetetlen a következő 20 évben.
Online szeretnének lakást bérelni, de már az előleghez is sok pénzre van szükségük, és eddig a felét sem tudták félretenni. A szóban forgó lakás nagyon hangulatos és csendes környéken található. A jövőben hagyhatom majd a gyerekemet az udvaron játszani anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy valami baja esik. Felajánlottam a fiamnak és a menyemnek, hogy költözzenek be, és hagyom, hogy a lakbérre fizetett pénzt félretegyék az előlegre.” Nem akarok ebben a lakásban élni, és nem is fogok. Hagyd, hogy anyukád jót tegyen valaki mással.
Meg tudunk boldogulni egyedül is, és meg tudjuk venni a sajátunkat, nincs szükségünk máséra. Ha jót akarna tenni, akkor átírná a lakást, nem csak neked adná egy időre – kiabált a sógornőm. Ezt a fiamnak mondta, de én kihallgattam a beszélgetésüket. Mérges voltam a sógornőm szavaira, mert nekem kellett volna kézzel-lábbal megragadni a lakást, de ő nagyon hülyén viselkedett. Nem avatkoztam bele a beszélgetésükbe, de mostantól nem fogok ragaszkodni ahhoz, hogy elköltözzenek.
Egy nappal később a fiam felhívott, és közölte, hogy maradnak a bérelt lakásban. Azonnal tudtam, hogy ezek a sógornőm szavai, de egyszerűen azt válaszoltam, hogy ez az ő döntésük, és nem fogok ragaszkodni hozzá. Jócselekedetet tettem, és cserébe hálátlanságot kaptam.
