Amikor Evgeni fiam bemutatta nekünk Ninát, a jövendőbeli feleségét, a férjem és én is szkeptikusak voltunk.
Szülőként mindig a legjobbat akartuk nyújtani a fiunknak. A férjem a tengerentúlra utazott a munkája miatt, és végül megnyitotta saját vállalkozását – egy tatai üzletet. Egy faluban éltünk, nagy házzal és egy szép tanyával, sőt, még saját zöldséget is termesztettünk. A faluban élés azt jelentette, hogy mindig volt bőven munka. Evgeni a regionális központban folytatott tanulmányai során ismerkedett meg Ninával. Ő a városban nőtt fel.
Nem érdekelte az általunk dédelgetett vidéki élet, és már az esküvő előtt is kifejezte, hogy nem érdekli semmi, ami a vidéki élethez kapcsolódik.
A pár a városban élt, és a fiam egyedül jött hozzánk látogatóba, mert Nina nem volt hajlandó vele menni. Az elmúlt nyolc évben Nina csak kétszer látogatott el hozzánk. Ez felzaklató volt, különösen az ünnepek alatt, amikor a szomszédaink gyermekei és unokái jöttek látogatóba, mi pedig egyedül maradtunk a fiunk és a menyünk nélkül. Soha nem kényszerítettük Ninát, hogy segítsen nekünk, de a helyzet kellemetlen volt. Egy nappal karácsony előtt úgy döntöttem, hogy intézkedem. Elmentem a város piacára, felhívtam a fiamat, és megmondtam neki, hogy meglátogatom.
Amikor a sógornőm meglátott az ajtóban, láthatóan nem örült, de behívott a konyhába, és teát főzött nekem. Néhány perccel később hallottam, hogy Nina szidja a fiamat, amiért megengedte, hogy a szabadnapján jöjjek. Megőriztem a nyugalmamat, megittam a teámat, és meghívtam őket, hogy otthon ünnepeljük a karácsonyt. Szenteste gyönyörűen megterítettem az asztalt. Az ünneplés után pedig Nina meglepett azzal, hogy megkért, tegyem el a tányérokat. Elhatároztam, hogy javítok a sógornőmmel való kapcsolatomon, és ez végül is sikerült. Most a fiam és Nina minden hétvégén meglátogatnak minket, és a menyem még segíteni is akar nekem virágokat ültetni a kertünkben. Nem tudom, mennyire befolyásolta ezt a fiam, de örülök, hogy most már összetartó családunk van.
