Öt évvel ezelőtt elvesztettem szeretett feleségemet…
Ezután minden elvesztette az értelmét, elhalványult a szememben. A temetés után már nem maradhattam abban a lakásban, ahol Viktóriával húsz boldog évig éltünk együtt. Ott minden rá emlékeztetett, és elviselhetetlen vágyakozást keltett bennem. A lakást a fiamra hagytam, és egy falusi házba költöztem, amelyet a szüleimtől örököltem. Két éve nem jártam a városban, csak időnként hívtam fel a fiamat.
A munkám távmunkás, így megengedhettem magamnak. Két év alatt egy kicsit magamhoz tértem, megbékéltem a veszteséggel. Nyáron a fiam felhívott, és megkért, hogy jöjjek el a menyasszonyához. Fogalmam sem volt róla, hogy barátnője van, és a fiam semmit sem mondott róla. Összeszedtem magam és elmentem. Az ajtót egy lány nyitotta ki, aki nagyon hasonlított a néhai feleségemre, amikor fiatal volt.
Először megdöbbentem, hosszú percekbe telt, mire észhez tértem, és rájöttem, hogy ez egyáltalán nem Victoria. A lány kedvesen elmosolyodott: – Ön bizonyára Anton apja, ugye? Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Tatiana vagyok. Anton, itt van az apukád! A lány beengedett a házba, és Anton kijött elém. Részegen csillogott a szeme: – Szia apa, rég nem láttalak! Egy ilyen találkozás tiszteletére inni kell! Elképedve néztem a fiamra. Ki rúg be fényes nappal?
Nem volt hajlandó inni. Anton csalódottan megvonta a vállát, kiürítette a poharat az asztalra, ült egy darabig, mesélt nekem Tányáról, aztán elsietett valahová. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, megkérdeztem: – Mióta iszik? A lány szomorúan sóhajtott: – Mióta kirúgták a munkahelyéről. Próbáltam beszélni vele, de hiába… A lány könnyekben tört ki, én pedig megsimogattam a kezét, hogy megvigasztaljam. Anton későn és nagyon részegen jött haza. Lefektettük, leültünk Tányával és beszélgettünk.
Nem tudtam levenni róla a szemem. Nagyon szép volt, és még a modorában is hasonlított Viktóriára. Egy hétig maradtam velük, és rájöttem, hogy nagyon szerelmes vagyok a fiam menyasszonyába. Keserű volt ezt felismerni. Bárcsak fiatalabb lettem volna… Sikerült rábeszélnem Antont, hogy hagyja abba az ivást, és úgy tűnt, hallgat rám.
Összepakoltam és visszamentem a faluba, nem volt erőm egy ilyen lány mellett élni és visszatartani az érzéseimet. Két hónappal később Tánya felhívott, sírt: „Antonnak balesete volt… megint ivott és balesetet szenvedett. A baleset után visszamentem a faluba. Hagytam, hogy Tanya a lakásomban maradjon, nem volt hova mennie.” »Miért mész el?« – kérdezte szomorúan.
”Sajnálom, de nem bírom a közeledben. Tudod, öregkoromban beléd szerettem. Tudom, hogy hülyeség, de nem tehetek róla… Míg Tanya zavartan csattogtatta a szempilláit, összepakoltam a holmimat, és elindultam a faluba. Egy hónappal később meglátogatott: – Volodimir, összezavarodtam, amikor elmondtad. De hogy őszinte legyek, én is szeretlek…” Akkor nem bírtam megállni, hogy meg ne csókoljam. Most már együtt élünk.
