A házasságom két éve alatt két vetélésem volt. Emiatt kirúgott a házból, és a gerinctelen férjemet is.

Miért voltam ekkora kudarc? Nem ismertem az apámat, a mostohaapám nem szeretett…

Anyám elhagyott minket, amikor tizenhét éves voltam. „Menj a faluba a nagyanyádhoz” – mondta nekem, amikor anyám meghalt. Elmentem tanulni egy szakácsképzőbe. Szakácsnak készültem. A tanulmányaim alatt egy diákszállóban laktam. A diploma megszerzése után elkezdtem dolgozni. Egy barátommal együtt béreltünk egy lakást. „Nem jöttem ki a fiúkkal. A kapcsolatunk nem tartott tovább egy hónapnál. Megkérdeztem a barátaimat: „Miért csinálják ezt velem?”. Azt mondták, hogy olyan vagyok, mint egy nyitott könyv. Nincsenek bennem titkok. Én csak egy mazsola vagyok. De egy nap szerencsém volt. Találkoztam egy sráccal a közösségi médiában.

Levelezéssel kezdődött az egész, aztán elkezdtünk randizni. Elmesélte, hogy a szülei nem voltak szegény emberek, saját farmjuk és egy kebabboltjuk volt. Azzal, hogy szakácsnő voltam, értékes menyecske lettem. Ígértek neki egy lakást, ha egy jó lányt vesz feleségül. Elvitt a szülei házába egy vizsgálatra. Anyósom állandóan a főzőtudományommal kínzott, recepteket kért tőlem.

Aztán megkért, hogy főzzem meg azokat az ételeket, amelyekben a legjobb vagyok. Aztán mindent megkóstolt. Valamit megdicsért, valamit kritizált. De végül elégedett voltam vele, és zöld utat kaptunk a házasságra. A szüleim, ahogy ígérték, vásároltak egy lakást. De ez még az esküvőnk előtt megtörtént.

Akkoriban nem figyeltem erre. A hetedik mennyországban voltam a boldogságtól. Elkezdtem dolgozni a kebabboltjukban szakácsként. Nem fizettek nekem fizetést. A bevétel egy százalékát a fiuknak adták, és ő is adott nekem, de nagyon keveset. A két év alatt, amíg házas voltam, két vetélésem volt.

Az első alkalommal az anyósom csak morgott, de a második alkalommal az anyósom felháborodott, rohadtnak nevezett, azzal vádolt, hogy kurva vagyok. A férjem beadta a válókeresetet, én pedig ugyanabban a ruhában hagytam el őket, amiben jöttem. Pénzt nem adtak nekem. És újra a nulláról kellett kezdenem, harmincnégy évesen. Most egy szobát bérelek, és az étkezőben dolgozom. Az élet lassan jobbra fordul. Szeretném hinni, hogy egyszer rám mosolyog a boldogság.

Kapcsolódó hozzászólások