Árvaházból jöttem. Úgy tűnt, hogy semmi sem működik az életemben, amíg egy idős hölgy le nem törölte a könnyeimet…
Az életem gyerekkorom óta küzdelem volt. Születésemtől fogva árvaházban nőttem fel: a szüleim kitettek a kórházban, és eltűntek. Az élet az árvaházban nehéz volt, és korán függetlenné kellett válnom. Tizenéves koromig minden estét az ablaknál töltöttem, és arról álmodtam, hogy jön az anyám, és elvisz.
Akkoriban megszállottan gondoltam az anyámra – minden képem megvolt róla, álmaimban eljött hozzám – olyan gyönyörű és virágokkal borított. De természetesen soha senki nem jött értem. De az árvaházban még nem is tudtam, hogy az életem még nehezebb lesz. A főiskola elvégzése után egy gyárban dolgoztam, ahonnan kaptam egy kis szobát egy kollégiumban.
A szomszédaim pedig egy rémálom voltak. A szülők minden este ittak, a gyerekek pedig magukra voltak utalva, sőt, még a szomszédoktól is loptak különböző apróságokat. Egyik este nagyon fáradtan jöttem haza a munkából: a szobám ajtaja be volt törve, és odabent minden a feje tetejére állt. A pénz, amit minden fizetésemből félretettem, eltűnt, és akkor elmentem a rendőrségre. Tudtam, hogy a szomszédaim tették.
„Mi egy becsületes család vagyunk, mivel vádolnak itt minket?” – kiabált a szomszédom, Klava, aki alig bírt állni. „Takarodj innen, mert meg fogod bánni!” – kiabált a férje, és a galléromnál fogva megragadott, és kidobott a bejáraton. Elöntött a harag mindazért, ami történt. És ami a legfontosabb, még csak nem is volt senkim, akivel megoszthattam volna a bánatom. Nem voltak barátaim vagy rokonaim. „Gyermekem, miért sírsz ilyen keservesen?” – jött oda hozzám a nagymamám, aki egy kis fehér kutyával sétált a parkban, és megkérdezte tőlem.
E szavak után sajnáltam magam, és a könnyeim úgy folytak, mint egy folyó. Ez volt az első ember, aki rólam kérdezett, és én szégyelltem magam. De olyan melegséggel töltött el, hogy két órán keresztül meséltem neki az életemről. Már későre járt a hideg este, és még a kutya is nyüszített. „Anna, gyere hozzám, meghívlak egy pitével, főzök neked egy teát, megmelegszel” – mondta a nagymamám, és én nem ellenkeztem, csendben követtem őt. aznap este Vera Illivnánál maradtam, reggel pedig együtt mentünk a rendőrségre. A rendőrök nevelő órát tartottak a szomszédaimmal, és megígérték, hogy visszatérítik a pénzemet.
És attól a naptól kezdve szinte minden este Vera Illivnánál voltam. Úgy rohantam a munkából ehhez az idős hölgyhöz, mintha ünnep lenne. El sem hittem, hogy van egy ember az életemben, akivel megoszthatom az élményeimet. Ő már régen eltemette a férjét, és Isten nem adott nekik gyermeket. Ragaszkodtunk egymáshoz, és a munkából siettem haza hozzá, mert tudtam, hogy valaki vár és szüksége van rám.
Egyszer Vera Illivna leesett a lépcsőn és eltörte a karját; megkért, hogy költözzek hozzá. Először szégyelltem magam, de rájöttem, hogy szüksége van a segítségemre. Így aztán elkezdtünk együtt élni, és végül a nagymamám titokban átírta nekem a lakást és a dácsát – nem is számítottam rá.
Az álmaim kezdtek valóra válni – volt saját lakásom, ahol élhettem, és egy szeretett személy mellettem. nyáron nagymamámmal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a dácsára, és megkérte a szomszédunkat, Maximot, hogy vigyen el minket. Már régóta kedveltem ezt a srácot, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd rám figyel. Mint kiderült, a nagymamám már régóta össze akart hozni Maximmal, de nem adtam neki esélyt, mert reggeltől estig dolgoztam. és most itt ülünk hárman a kocsiban. Este Maxim grillezett, megterítettünk egy gyönyörű asztalt a kertben, és leültünk vacsorázni.
Aztán a nagymamám elment sétálni a kutyával, és Maxim odajött hozzám:- Anna, én már régóta szeretlek, talán az első pillantástól kezdve, ahogy megláttalak a lépcsőházban. rámosolyogtam Maximra, és megöleltem. Egy évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna ilyen boldogságra. Ez idő alatt megtaláltam a lelki társamat – a nagymamámat, találtam egy meghitt otthont és egy szeretett személyt. ne hagyd abba a hitet!
