„Az anyósom nyugdíjba ment, vett egy nagy tortát, és átjött ünnepelni. Leültünk az asztalhoz és teát ittunk. Egyszer csak az asszony azt mondta: ‘Konstantin, fiam, el kell hagynod a családodat, és hozzám kell költöznöd, hogy vigyázz édesanyádra. Megdöbbentem…
Larissa Petrivna 63 éves. Sokkal fiatalabbnak tűnik a koránál, és nincsenek komoly egészségügyi problémái. Kosztya és én 15 éve vagyunk házasok. A családunkban egy 14 éves tinédzser nő fel. A teadélután után a harmincöt éves férjem felállt, és bűntudatosan elkezdte összepakolni a holmiját. Nem értettem, mi folyik itt, próbáltam érvelni neki, de nem hallgatott rám.
„Szóval, mit akartál?” Kérdezte Larysa: „Én vagyok az anyja, én neveltem fel, én tettem bele az egész lelkemet, én tanítottam meg járni, írni, én jártam szülői értekezletekre. Persze, hogy kedvesebb vagyok neki, mint bárki más a világon. Miután elment, sokáig nem tudtam magamhoz térni. A fiam is padlón volt. Elég idős volt ahhoz, hogy megértse, milyen abszurd a helyzet. Az eset után az apja teljesen elvesztette a tekintélyét a szemében. „Az incidens után többször felhívtam Kosztyát, és próbáltam elmondani neki, hogy milyen haszontalanok a tettei, de senki sem hallgatott meg.
Aztán semmibe vettem őt, és belevetettem magam a munkámba. Nem akartam arra gondolni, hogy Larisza Petrovna szeszélye miatt férj nélkül maradtam. Fél évig fáradhatatlanul dolgoztam, nagyon elfáradtam, ezért szabadságot kértem. Nem engedtek el, de szükségem volt a szabadságra. Elmentem a tengerhez, és találkoztam egy csodálatos férfival.
Viszonyt kezdtünk. Együtt mentünk vissza a városba. A fiam egyetértett a döntésemmel. Ekkor jelent meg a volt férjem, és azt mondta, hogy az anyja talált egy úriembert, és elment vele. Azt mondta, hogy visszatért a családjához, mert megtette a kötelességét. De a mi életünkben nem volt helye.
