Tetyana harminchat éves volt, lánya, Nasztja pedig nyolcéves, amikor ismét terhes lett. „Lesz gyerekünk?” …
– kérdezte a férjétől. „Persze” – válaszolta Sztasz – „Van egy lányunk, most fiunk lesz. Ő fogja az én szakmámat űzni. Építészdinasztiánk lesz. A férjem építésvezető volt, és állandóan költözködött egyik helyről a másikra. A családja természetesen követte őt. Már egy éve az új városban éltek, egy új kétszobás lakásban, amit a cég osztott ki nekik. Egy ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy ikreket várnak, ikerlányokat. „Milyen jó kislány vagy, Tánya!” – sugárzott boldogan a férje. Az pedig, hogy lányok, még jobb, hogy a legszebb csokorral vesznek majd körül…
Tanya vajúdása simán ment. A lányok egészségesen és erősen születtek. Két szépség – Tetyana, neked rengeteg tejed van. Meg tudnád etetni a fiút? Az édesanyja elhagyta, és valahogy meg kell tartanunk, amíg a csecsemőotthonba kerül – kérdezte a szülészet orvosa. „Micsoda ribanc, hogy utasíthat el egy ilyen szép fiút” – gondolta Tánya, miközben nézte, ahogy a baba elalszik a karjában, miután megetették. Attól a pillanattól kezdve Misha, ahogy Tatjána nevezte a kisfiút, vele maradt. A lányai mellett feküdt, békésen horkolva. „Tánya, talán el kéne vinnünk hozzánk?” – kérdezte Sztasz, amikor a felesége mesélt neki a fiúról.
– Vajon sikerülni fog? Félek, drágám – Megoldjuk! Ahol ketten vannak, ott hárman vannak. És Nastenka és én segítünk neked. A szülészet teljes személyzete eljött, hogy Tányát és három kisbabáját elbúcsúztassa. És még többen eljöttek, hogy találkozzanak velük. Rokonok, barátok, kollégák. Még Sztasz cégének tulajdonosa is eljött. „Kiutaltunk nektek egy ötszobás lakást egy új épületben. Jelenleg felújítás alatt áll. A cég költségén be is rendezzük” – mondta Tatjánának és Sztasznak. »Hurrá! Lesz saját szobám!« – örvendezett Nasztenka. Évek teltek el. Nastenka most már házas. Ikertestvérei az egyetemen tanulnak, közgazdászok. Akárcsak az anyjuk. A fia pedig a szakközépiskolában tanul. Építésznek tanul. Az apja nyomdokaiba lép.
