Kolléganőm, Natasa könyörgő szemekkel nézett rám: -“Alina, kérlek. Menjünk el ma sétálni. Menjünk moziba. Azt mondják, egy csomó új filmet vetítenek. Menjünk? -Hát, miért ne?…
Gyerünk, menjünk! Amikor vége lett a műszaknak, elmentünk a bevásárlóközpontba. Beültünk egy kávézóba, ahol a kedvenc steakünket szolgálják fel. Aztán ittunk egy kávét, ami hihetetlenül finomnak bizonyult. Aztán elmentünk a moziba. És este 11-kor rendeltem egy taxit haza. Odaértem, leszálltam a bejáratnál. Láttam, hogy valaki ül egy padon. Azt hittem, hogy valami fickó. Közelebb mentem, és láttam, hogy a falubeli rokonom az. Azt mondta, hogy már négy órája vár rám.
A telefonomat nem vette fel, és neki szüksége volt egy helyre, ahol aludhat. Hazahívtam. Nem volt semmi főtt étel, és nem maradt energiám, ezért főztem egy kis teát, vágtam gyümölcsöt, készítettem pár szendvicset, és felszolgáltam. És mit kezdjek az éjszakával. Csak egy ágyam van. Nem volt a környéken tartalék matrac. Szóltam a rokonomnak. Ennek következtében az egyik takarót a földre tettem, a másik alá pedig hagytam elbújni. Mivel a lakás bérelt volt, csak a legszükségtelenebb dolgokat tartottam ott. Reggel, amikor felébredtem, a rokonom eltűnt. Még csak el sem köszönt. Néhány órával később anyám hívott:
– „Teljesen megőrültél? Hogy bánhatsz így egy szeretteddel? Négy órán át várt rád, te meg letetted a földre, és még vacsorát sem adtál neki?” -Mit kellett volna tennem este 11 órakor? Ráadásul bejelentés nélkül jött. Azt szolgáltam fel neki, ami a konyhában volt. És különben is, ha annyira éhes volt, miért várt rám négy órát? Nehéz volt elmenni egy kávézóba? Vagy hozni magával valami ennivalót? Tényleg olyan nehéz volt szállodát vagy hostelt bérelni? Elvégre csak egy éjszakára jött! És ha nem jövök haza, akkor is a padon töltötte volna az éjszakát?
