Rögtön az egyetem elvégzése után megnősültem. Akkoriban egy nagyvállalatnál kaptam munkát…
A férjem jól keresett, de néhányan úgy gondolták, hogy a férjemnek egy anyagilag sikeres barátnőnek kell lennie, ami nem én voltam. Az anyósom, Lídia Vasziljevna volt az. A házunkban egyetlen nap sem telt el botrányok nélkül a munkám miatt. Anyósom mindig Kola mellé képzelte a barátnője lányát, aki adminisztrátorként dolgozott egy szépségszalonban, én pedig élő akadállyá váltam a fia útjában a jobb élet felé. Két évig éltem ezekkel a gondolatokkal, botrányokkal és veszekedésekkel, majd beadtam a válókeresetet. Kolja megkért, hogy maradjak, megígérte, hogy hamarosan elköltözünk, megváltozik az életünk, és az anyja nem szól bele többet a dolgainkba, de az idegeim a szakadás szélén álltak. Aztán még egészségügyi problémáim is voltak a stressz miatt. Mit tehet egy nő, ha nincs magánélete? Munka, munka és még több munka! Belevetettem magam a munkába. Majdnem napi 14 órát dolgoztam. Önként vállaltam. Nem panaszkodtam.
Mindennel elégedett voltam. Aztán hirtelen rájöttem, hogy magamnak is dolgozhatnék annyit, és sokszor többet kereshetnék. Ez a gondolat elkezdett kísérteni. Hamarosan felmondtam, és elkezdtem az ingatlanszakmában dolgozni. Nem ez a szakterületem, de ez a tény nem akadályozott meg – a szakterületemen magasra jutottam, és egy évvel később a kisvárosom egyik legnagyobb vállalkozója lettem. Akkoriban már két lakásom volt a városban. Eladtam őket, és vettem egy saját, 2 emeletes házat verandával és egy telket 10 km-re a várostól. Mindenki tudott a sikeremről, beleértve természetesen az én Lidia Vasziljevámat is. Sokszor felhívott, felajánlotta, hogy találkozzunk, mert itt volt az esélye – egy meny, vastag pénztárcával. Én minden lehetséges módon visszautasítottam, de anyósom megállíthatatlan volt. Egy nap megjelent a küszöbömön két bőrönddel. Hogy honnan szerezte meg a címemet, csak Isten tudja. „Mit keresel itt?” – kérdeztem. „Hát, sógornőm, hozzád költözöm. A nap 24 órájában elmondom neked, milyen okos, jóképű, felelősségteljes férfi Nikolai.
– Te csak képzelődsz. Nem engedlek be, nem fogsz itt lakni, és másoknak is mesélhetsz a te Nyikolajodról, én személyesen ismerem.” – Nem, drágám, tévedsz. Szabad ember vagyok, ott élek, ahol akarok. És még mindig sok mindent nem tudsz Nyikolajról. Azt hittem, az anyósom csak viccel. Persze, hogy viccel! Három hétig éltünk együtt. Valahogy elpazarolta a boldogságát, hogy mit akart akkor elérni, az nem volt világos. Három hét múlva maga Mykola jött hozzánk látogatóba: „Anya, ez nem normális, menjünk haza, emberként kérlek – mondta -, nem élhetsz csak úgy más házában.” „Nem, én nem megyek sehova. Ez a te otthonod, Kolka. Vagy inkább a mi házunk!” – mondta mosolyogva anyósom – ”Na, mikor lesz az esküvő? Be kell vallanom, hogy az érzéseim Kolja iránt soha nem hűltek le. Csak egész idő alatt be akartam bizonyítani a volt férjemnek, hogy nem veszek el, és hogy többet tudok keresni nála. Végül is Lídia Vasziljevna elérte a célját. Először Kolja többször is „titkos” randevúkat szervezett, majd hivatalosan is újra összejöttünk, de esküvőnk nem volt.
