Grigorij apja súlyos beteg volt. Állandó ápolásra szorult, ezért Grisa megkérte a feleségét, hogy költözzön az apjához, aki szintén egyedül élt…
Miután 10 évig együtt élt Grishával, Nina szinte apósa lányává vált. Nagyon szerette és tisztelte őt. De a férjével még rosszabbul álltak a dolgok. Grisha és Nina szinte semmit sem éreztek egymás iránt, mert nem szerelemből házasodtak össze, hanem mert muszáj volt, és szenvedélyről szó sem lehetett közöttük, így a párnak nem született gyermeke. Nina beleegyezett, hogy azonnal, még ceremónia nélkül összeköltözzön az apósával. Nem akarta elhagyni az otthonát, de azt is megértette, hogy a férje nélkül még jobban érzi magát, mert amikor ő otthon volt, akkor bizonyos feszültség volt a levegőben. Nina elment az apósához, és képzeljék el, talán az elmúlt 5 év legjobb időszaka volt.
5 évig állandóan a férjével volt, és nem érezte magát senki másnak, de itt az apósa lassan önállóvá vált, Nina pedig úgymond csak pihent. Bár az após idővel egyre jobban lett, a betegség megtette a hatását: meghalt… A temetés nehéz volt, de Grisa nem tűnt teljesen elveszettnek. Azt mondta, hogy már régen elengedte az apját, mert nem törődött vele… Eltelt egy kis idő. A férfi még mindig nem jött haza, és amikor hazajött, a feleségével nem beszélgettek – nem volt közös témájuk… Nina nem dolgozott, mert Grisha nem engedte, azt mondta, hogy a felesége egyetlen elfoglaltsága a házimunka legyen. Egy nap Nina annyira unatkozott és honvágya volt, hogy elhatározta, meglátogatja apósa házát. Az a ház kedves emlékeket és érzéseket őrzött…
A lány tehát némi szorongással a szívében megérkezett, bedugta a kulcsokat a zárba, de azok nem nyomultak be egészen. „Elnézést, ki maga, és mit akar?” – kérdezte fenyegető hangon, egyúttal megrázta a gyereket. »Én vagyok ennek a háznak a tulajdonosa« – válaszolta Nina, és igyekezett nem elveszíteni a talajt. Grisha pedig azt mondta, hogy én vagyok az úrnő. Most pedig kiderítjük, ki maga… a házinéni… – válaszolt az idegen, felhívott egy számot, és átadta a telefont Ninának. A képernyőn az állt, hogy „Kedvenc”, és a szó alatt egy fájdalmasan ismerős telefonszám. „Mondja, a fiával beszélek?” – kérdezte Nina a hívótól. »Mindent elmagyarázok, csak várjon meg, mindjárt ott vagyok« – válaszolta a hívó, de Nina nem hallotta minden szavát. Visszaadta a telefont az idegennek, és elment.
