– „Miért zajongtok mindig!” Egy dühös szomszéd állt a küszöbön, és nemcsak szavakkal, hanem egész testével követelte, hogy hagyják abba ezt a „felháborodást”…
„Hé, hallasz engem, hazajövök és kezdődik: zaj, zaj, zaj, felhívom a főbérlődet miattad, nem lehet így élni.” »Megpróbálom« – mondta halkan Mykola, és becsukta az ajtót Oksana előtt. Félórás csend után minden visszatért a régi kerékvágásba: valami csattogott, lárma, gyerekhangok és sírás. Oksana dühös lett, és újra felment az emeletre, kitartóan csengetett a fölötte lévő lakásban. Egy tizenkét év körüli fiú nyitott ajtót.
„Hol van az apád?” – kérdezte Oksana összevont szemöldökkel. „Olezsik felborított egy fazék kocsonyát a konyhában” – mondta a fiú vidáman – „Apa takarít. Oksana arca érezhetően megváltozott, amikor meglátta, hogy még több figyelmes szempár leselkedik ki a szobából. A fiú néhány másodpercig gondolkodott, lenézett, és így szólt: – Apával egyedül élünk… most már.
– Hány gyereked van?” – kérdezte Oksana. – „Hat… Kérdezd meg apádat, hogy bejöhetek-e… Gyere be, gyere be, alattunk laksz, láttalak. Oksana kicsit összegyűrődött az ajtó melletti szőnyegen, de aztán magabiztosan besétált a konyhába. A konyhában a férfi éppen szalvétával törölgette a kocsonyát a padlóról. – Elnézést a zajért, mi… – Jó napot még egyszer – mondta Oksana. – Igen – fordult meg, és megszólította az idősebb fiút. – Hogy hívnak? – Szlavik. -Slavik, hozz egy felmosórongyot és egy vödröt, itt kell mosakodnunk. Miután a fiú mindent hozott, rámosolygott és azt mondta.
– „Megkaptad az irodalmi feladatot?” – „Igen – felelte Szlavik – Akkor fogd a tankönyvet, és mindenki üljön be a terembe, hogy hallgassa. Ha nem figyelnek, adj nekik ceruzát és papírt, és hagyd, hogy rajzoljanak. Aki nem rajzol, az mutassa meg gesztusokkal, hogy miről olvastok – értitek?” – Igen – vette fel vidáman a fiú a pontos ajánlásokat, és eltűnt egy másik szobában. Sokáig tartott, amíg a konyhát megtisztították a kocsonya maradványaitól. De a gyerekek nem szóltak közbe, elfoglaltak voltak, Mykolának és Okszanának pedig sikerült mindent megcsinálniuk. A konyha takarítása simán átment a vacsora főzésébe.
– „Kész a vacsora!” – hívta be a gyerekeket a konyhába. Leültette őket, és megetette őket. Megbízta Szlavikot, hogy mosogasson el, amíg az apja vacsorázik. Ekkor Mykola rájött, hogy ez a nő okkal jelent meg az életében. Oksana elkezdte gyakran látogatni Mykolát és családját, és segíteni nekik. És majdnem egy évvel később becsöngettek. Gyerekek álltak a küszöbön egy csokor virággal és egy nagy tortával. – „Oksana, légy a feleségem!” – kérte meg Mykola, miközben kinyitotta a gyűrűt tartalmazó dobozt. „És légy az anyánk!” – kiáltották kórusban a gyerekek.
Oksana szemei mintha mindjárt megteltek volna könnyel. – „Van egy feltételem – tartotta fel az ujját -, csak akkor, ha beleegyeztek, hogy legyen még egy testvérünk.” – „Beleegyezünk!” – válaszolták kórusban a gyerekek. „Vannak, akik elítélik a férfit, amiért a gyermekei gondozását erre az asszonyra hárítja. Nem értik, hogy Oksana hogyan döntött úgy, hogy hetedik gyermeket is vállal. Azt gondolják, hogy egyedül kell megbirkózniuk vele, hiszen ő hozta meg ezt a döntést. De ő boldog, és talán ez volt a sorsa – hogy egyszerre hét gyermek édesanyja legyen, és olyan férfihoz menjen feleségül, akivel együtt akar élni, és fényes, boldog jövőt építeni. És a gyerekek – a gyerekek hamarosan felnőnek, és könnyebb lesz, igaz?
