Anyám és nagyanyám nevelt fel, mert apám elhagyta a családot, amikor kicsi voltam…
A nagymamám vigyázott rám, míg anyám három munkahelyen dolgozott, hogy eltartson minket. Néha több napig nem láttam anyámat, mert a gyárban dolgozott, éjszaka a kórházban volt szolgálatban, és postásként dolgozott a faluban. Anyám feláldozta magát, hogy nekem ne legyen semmire szükségem. Voltak divatos ruháim, biciklim, vadonatúj laptopom, sőt, még a tengerparti kirándulásokra is eljutottam Odesába. Igyekeztem segíteni neki a házimunkában: teheneket tereltem, tűzifát vágtam, a kertben dolgoztam, és segítettem a szomszédoknak a házuk javításában. De ami a legfontosabb, keményen tanultam az iskolában. Érettségi után hiányzott néhány pont ahhoz, hogy bejussak egy államilag finanszírozott egyetemre.
Lengyelországba akartam menni dolgozni, hogy pénzt spóroljak a tanulmányaimra. De anyám eladta a kertünk felét, és nekem adta a pénzt. – Tessék, fiam, tanulj! Mindig is arról álmodtál, hogy a fővárosban élj. Mit csinálnál ebben a kis faluban? Az első év után Kijevben maradtam, ahol rakodómunkásként, pincérként dolgoztam, és az osztálytársaimnak írtam házi dolgozatokat és diplomákat. A megkeresett pénzből vettem anyámnak ajándékokat – ruhákat, cipőket, fülbevalókat a 40. születésnapjára. – Fiam, bankot raboltál? – Nem, anya, csak boldoggá akartalak tenni.
Ennél jobbat érdemelsz. Amikor azonban barátnőm lett, kevesebb időm maradt anyámra. Alina és én kávézókba és mozikba jártunk, és a neki szánt ajándékok egy fillérbe kerültek. Anyám soha nem panaszkodott, hogy ritkán jöttem vagy hívtam. Az esküvőnkre nagy összeget adott nekünk a kert második részének eladásából és a megtakarításaiból. Ez elég volt arra, hogy vegyünk egy lakást Kijev külvárosában. Eltelt néhány év.
Nekem vállalkozásom van, a feleségem szülési szabadságon van, és sok a tennivalóm. Aztán elfelejtettem édesanyám születésnapját. A partnerekkel való találkozók és konferenciák nyüzsgésében rá sem néztem a naptárra. És amikor rájöttem, hogy már három nap eltelt, csalódottan felsikoltottam. Mindent félredobtam, vettem néhány rózsát, a pénzt borítékba tettem, és úgy rohantam anyámhoz, mint egy tűzrőlpattant ember.
De nem vette fel a telefont, és amikor megérkeztem, sötét volt a házban, és senki sem nyitott ajtót. Kész voltam berúgni. „Fiam, mit keresel itt?” – hallottam hirtelen a hátam mögött. „Anya! Próbáltalak hívni, de nem tudtalak elérni. Az esti istentiszteleten voltam a templomban, aztán beugrottam a szomszédomhoz, Nyurkához teázni. – „És a telefonod?” „Ó, belefojtottam, amikor vizet húztam a kútból. Bevittem javíttatni, és mire kell nekem?
„De miért jöttél?” – Sajnálom, anya, teljesen elfelejtettem a születésnapodat, belemerültem a munkába… ”Fiam, az a lényeg, hogy itt vagy. Gyere be, van egy tortám, és főzünk egy teát. Anyám egy szót sem szólt a születésnapjáról, csak a családomról és a munkáról kérdezett. Kategorikusan elutasította, hogy pénzt fogadjon el, de mielőtt elmentem volna, csendben betettem egy borítékot a táskájába. Szerencsés voltam, hogy ilyen anyukám volt, és megígértem magamnak, hogy soha nem hagyom őt támogatás nélkül.
