Nagyon szégyellem, hogy ilyen gyerekeim vannak…
Minden évben külföldre mennek nyaralni, nekem pedig spórolnom kell az élelmiszereken, ha már több van. És senki sem akar segíteni nekem! A férjem öt éve meghalt. Most egyedül élek, mivel a fiam és a lányom felnőttek. Egész életünkben keményen dolgoztunk, hogy taníttassuk őket, házat vegyünk nekik, és most nekem kell gondoskodnom az unokáimról.
Alig tudok megélni, mert kevés a nyugdíjam, és próbálok hazavinni némi munkát (gyakran készítek egyedi hímzéseket), mert alig van elég a
A legszükségesebb dolgokra is alig van elég pénzem. És amikor több van, még az élelmiszereken is spórolok.
Egy nap a szomszédommal beszélgetni kezdtünk az anyagi helyzetünkről, és elmondta, hogy a gyerekei segítenek neki: bevásárlást visznek neki, gyógyszereket és más szükséges dolgokat vesznek. Akkor kellemetlenül éreztem magam, mert az én gyerekeim soha nem ajánlották fel a segítségüket.
Szégyellem, hogy bármit is kérek tőlük, mert megértem, hogy a gyerekeiknek talpra kell állniuk. Bár nem élnek nagyon rosszul, minden évben külföldre mennek nyaralni, de nem Egyiptomba, hanem drága üdülőhelyekre. egyszer megkértem őket, hogy segítsenek kifizetni a közüzemi számlákat, mert rájuk hagyom a lakásomat. Ráadásul nem is lenne olyan sok, ha a lakbér felét fizetnék nekik. A fiam úgy tett, mintha nem értette volna a célzást, a lányom pedig azt mondta, hogy nehezen tudja fizetni a lakbért.
A fiamnak és a lányomnak is van saját autója, amivel minden nap járnak dolgozni. Nagyon megsértődtem, mert arra van pénzük, hogy megjavítsák és feltankolják az autójukat, de arra nem, hogy nekem segítsenek. Pedig egész életemet nekik szenteltem! A lányom minden hónapban új ruhákat vesz, az unokámat elkényeztetik: a zsebpénze több, mint a nyugdíjam. a fiamról egyáltalán nem beszélek, ott a menyem intéz mindent, és ha segíteni akarna is, nem engedné. leülök és eszembe jut, hogy a nővéremmel hogyan segítettünk a szüleinknek, mert hálásak és köszönettel tartozunk mindenért. Soha nem mentünk hozzájuk üres kézzel látogatóba.
Javításokat végeztünk a lakásukban, mert az ember nyugdíjas korában nem engedheti meg magának. Senki nem célzott ránk, tudtuk, hogy szükség van rá, és valószínűleg nem sikerült rendesen nevelnem a gyerekeimet. Már akkor arra gondoltam, hogy ha a gyerekeim magukhoz vesznek, hogy velük éljek, akkor mindent megcsinálok a ház körül, segítek nekik, és kiadom a lakásomat. De félek ezt javasolni, mert tudom a válaszukat. A férjemmel egész életünkben spóroltunk az öregkorunkra, de a gyerekekkel mindig gondok voltak, és mindent elajándékoztunk. Akkor nagyobb szükségük volt rá. És ezt így köszönjük meg nekik öregkorunkban. És segítesz a szüleidnek
