16 éve mentem Olaszországba dolgozni, és 10 éve élek egy olasz férfival. Hivatalosan nem vagyunk házasok, de együtt élünk. Mario nagyon szeret velem jönni Ukrajnába, és most is eljött…
Egyetlen lányom van, aki 10 éve ment férjhez. Akkor már kerestem egy kis pénzt, ezért nászajándékba adtam az ifjú párnak egy lakást. Az apósomék eleinte örültek, de amikor megtudták, hogy a lakás nem új épületben van, még meg is sértődtek, mondván, hogy még többet is tehettem volna. De akkoriban nem volt elég pénzem egy új lakásra, és rájöttem, hogy egy új épületben a javításokra is költenem kell. Itt pedig a lakás már lakott, csak bemész és élsz. A sógorom különösen a régi felújítás miatt morgott. De én nem láttam benne semmi kivetnivalót.
Csak itt az emberek rengeteg pénzt költenek a javításokra. Olaszországban mindenki régi házakban vagy lakásokban lakik, a szüleitől maradt bútorokkal, és boldogok! Mario és én december végén érkeztünk. A lányom az apósához ment szentestére, és meghívott minket is. Beleegyeztünk, de most már nagyon sajnálom.
Persze nem egyedül jöttem meglátogatni a párkeresőket, hanem Marióval. A sógorom szülei ahelyett, hogy mindent megköszöntek volna, szemrehányásokat kezdtek tenni nekem, hogy csak magamra gondolok, és nem adok eleget a gyerekeinknek. Mario nem ért mindent, de a beszélgetésünk lényegét megértette, és egyáltalán nem tetszett neki. És hogy őszinte legyek, nekem sem tetszett. Öregasszony vagyok, de vettem egy lakást.
És a házasságközvetítő tíz éve nem segít a gyerekeinknek. Igaz, a házasságközvetítő segít a lányomnak a gyerekekkel, de ez a kötelessége, ő egy született nagymama. A házasságközvetítőm nagyon aggódik a házért, amit magamnak építettem. Tényleg van egy szép, új házam, ahol tervezem lakni, ha visszatérek. Nem tudom, hogyan alakul majd az életem Marióval, ezért előre gondolok az öregségre.
A házasságközvetítő szerint be kellene engednem a lányomat, a vejemet és az unokáimat a házamba, ami nem helyes, mert a gyerekek a régi lakásba zsúfolódnak, az én házam pedig üres. A házasságközvetítőnek, a házasságközvetítő feleségének, a lányomnak és a vejemnek egyenesen megmondtam – ne tolakodjanak a birtokomba. Annyit adtam, amennyit szükségesnek tartottam. Ha pedig többre van szükségük, menjenek, és keressék meg maguk. Nekem magamra kell gondolnom.
