A férjem utolsó szavaival megszidott, és rám tette a kezét. Azt mondta, hogy nem fog belekeveredni a nők ügyeibe…
Még a saját tányérját sem tette a mosogatóba. Így amikor találkoztam egy tisztességes férfival, aki jól bánt velem és támogatott, úgy döntöttem, hogy elhagyom őt. De aztán megtörtént a csoda. Hirtelen eszébe jutott, hogy szeretem a fehér rózsát.
Elkezdett kedvesen bánni a fiával, és még ajándékokat is vett neki. És a hab a tortán – elmosogatott maga után. Végignéztem mindezt, levontam a következtetéseket, és elmentem. Most boldogan élek egy új házasságban. A gyermekem pedig egészséges és biztonságban van. Tudja, miután drasztikusan megváltozott a férjem viselkedése, rájöttem, hogy mennyire tévedtem. Hiszen ennyi éven át azt hittem, hogy ő csak ilyen ember, a természete, a családja olyan, hogy nem tanítottam meg neki, hogy mit és hogyan kell csinálni, hogy ne változtassam meg ebben a korban. Hogy is tehették volna? Kiderült, hogy nagyon jó volt mindenben.
Olyan szeretetteljes szavakat tudott, milyen rendes és gáláns ember volt. És akkor megkérdeztem: „Hogyhogy nem vettem észre eddig a nyilvánvalót?” Hiszen mindig udvarias és nagylelkű volt a barátaival, hízelgő és segítőkész a feletteseivel, és micsoda modort mutatott, amikor meglátott egy szép nőt. Mindvégig rajtam és a fiamon vezette le a mérgét. Rajtunk töltötte ki minden dühét és frusztrációját.
Ez a félelem csak keveseknek volt elég. Így nem volt szükség arra, hogy megváltoztassuk, ő mindent tökéletesen tudott. A hozzá hasonló emberek jól tudják, kiben lehet megbízni és ki veszélyes. És tudnak normálisan viselkedni. Csak nem akarnak. Nem tartanak méltónak a jó bánásmódra. És a viselkedés átmeneti javulása, egy-egy elmosott tányér és fehér rózsa teljesen egyértelmű jele annak, hogy el kell menned. Bárcsak láthattam volna, mi az, ami a felszínen szúr. De örülök, hogy most már vége és a múlté. Szóval tiszteljétek magatokat, kedves nők, és vonjátok le a saját következtetéseiteket.
