Amikor a férjemmel összeköltöztünk, az első dolog, ami meglepett, az volt, hogy nem volt hajlandó megosztani velem a családi költségvetést…
Az élelmiszert magunknak vettük, csak a közüzemi számlákat osztottuk meg egyenlően, minden mást külön-külön vásároltunk. Elégedetlen voltam ezzel a döntéssel: mi lesz, ha jön egy gyerek, hogyan osztjuk fel a pénzt egymás között? A férjem folyton azt hajtogatta, hogy az ő pénzéhez semmi közöm. Egy évvel ezelőtt a lakásunkat elárasztották a szomszédok, és javításra szorult. Általában a nagymamámtól örököltem, és már régóta senki nem végezte el a javításokat.
Szóval mondtam a férjemnek, hogy pénzre van szükségem. Ő azt javasolta, hogy közösen tegyünk félre a javításokra. Anyósomnak nem tetszett ez az ötlet. Felháborodott, hogy a fia más lakásának javításába fektetne be. Mintha elfelejtette volna, hogy én vagyok a hivatalos és törvényes felesége.
A lánya most az anyósával él. Sikertelen házassága volt, már szült egy fiút, óvodába jár. A férjem húga elmondta, hogy már nehéz neki az anyjával élni, ezért lakást kér, hogy minél hamarabb elköltözhessen. Nemrég újra láttam a férjem húgát, beszélgettünk, és azt mondta, hogy a bátyja aktívan segít neki pénzzel.
Sőt, az internetkapcsolatát is ő fizeti: ez akkor van, amikor a felújításra spórolunk? Ekkor vettem észre, hogy a férjem már nem járul hozzá, én pedig a saját pénzemet adom a javításhoz. Este a férjem komoly beszélgetést folytatott velem: „Miért avatkozol bele az én dolgaimba?
A nővérem és a gyereke bekerült az internetre, természetesen segítek neki, és ezután is segíteni fogok. – Akkor miért nem segítesz a feleségednek, aki egyedül spórol a javításra?” – Már százszor elmondtam, hogy nem kell számolgatnod a pénzemet, nem tartozik rád. A beszélgetésünknek semmi normális vége nem lett, csak összevesztünk, és úgy döntöttünk, hogy reggelre hagyjuk. Ő fáradt volt, én pedig kimerült.
