A szavaktól zsongó világban van egy csodálatos történet egy kislányról, aki csupán kifejező szemével és finom gesztusaival felfegyverkezve egy egész vitát folytat le anélkül, hogy egy szót is szólna…
A szoba színpaddá változik, és a reflektorfénybe kerül egy mester mesemondó, aki csak a művészetét felhasználva teremt történeteket.
Összevont szemöldökkel és elszánt tekintettel kezdi néma beszédét, gondolatait kézmozdulatokkal és arckifejezésekkel fejezi ki. Néma érvelésének árnyalatai úgy bontakoznak ki, mint egy jól begyakorolt dráma, ahol minden gesztus egy-egy írásjel egy csak általa ismert beszélgetésben.
Ebben a néma szimfóniában minden felhúzott szemöldök vagy mutatóujj egy hanggá válik, amely kimondhatatlan bölcsességgel rezonál.
A kislány maestrová válik, aki a frusztrációtól a meggyőződésig terjedő érzelmek szimfóniáját vezényli. A szoba a néma párbeszéd arénájává válik, ahol a szavak hiánya csak fokozza a kifejezés erejét.
Az eddig néma érvei továbbra is beszéljenek, és a körülötte lévő világ tanulja meg meghallgatni a kimondatlan igazságokat, amelyeket ékesszóló csendjével sző. A fecsegés kakofóniájában az ő néma szimfóniája a kommunikációs ragyogás jelzőfénye.
