Tetyana harminchat éves volt, lánya, Nasztja pedig nyolcéves, amikor ismét terhes lett. “Lesz gyerekünk?” – kérdezte a férjétől. “Persze” – válaszolta Sztasz – “Van egy lányunk, most fiunk lesz. Ő fogja átvenni a szakmámat. Építők dinasztiája lesz. Építésvezető volt, egy olyan ember, aki állandóan egyik helyről a másikra vándorolt.
A családja természetesen követte őt. Már egy éve az új városban éltek, egy új kétszobás lakásban, amelyet a cég osztott ki nekik. Az ultrahang kimutatta, hogy ikreket várnak, ikerlányokat. “Milyen jó kislány vagy, Tánya!” – sugárzott boldogan a férje. Az pedig, hogy lányok, még jobb, hogy a legszebb csokorral vesznek majd körül…
Tanya szülése eseménytelenül zajlott. A lányok egészségesen és erősen születtek. Két szépség. – Tatiana, sok tejed van. Megetetnéd a fiút, kérlek? Az anyja elhagyta, és valahogyan el kell tartanunk, amíg a csecsemőotthonba nem kerül – kérte a szülészet orvosa.
“Micsoda ribanc, hogy utasíthatott el egy ilyen jóképű fiút” – gondolta Tanya, miközben nézte, ahogy a baba elalszik a karjában, miután megetették. Attól a pillanattól kezdve Miska, ahogy Tatjána nevezte a kisfiút, vele maradt. A lányai mellett feküdt, békésen szipogva.
“Tánya, talán magunkhoz kéne vennünk, hogy velünk éljen?” – kérdezte Sztasz, amikor a felesége mesélt neki a fiúról.- Sikerülni fog? Félek, szerelmem. Megoldjuk! Ahol ketten vannak, ott hárman vannak. És Nastenka és én segítünk neked. A szülészeti kórház teljes személyzete eljött, hogy elbúcsúztassa Tanyát és három kisbabáját.
És még többen jöttek el, hogy találkozzanak vele. Rokonok, barátok, kollégák. Még Sztasz cégének tulajdonosa is eljött: “Kiutaltunk neked egy ötszobás lakást egy új épületben. Jelenleg felújítás alatt áll. A cég költségén be is rendezzük” – mondta Tatjanának és Sztasznak.
“Hurrá, lesz saját szobám!” – örvendezett Nasztenka. Évek teltek el. Nastenka most már házas. Ikertestvérei az egyetemen tanulnak, közgazdászok. Akárcsak az anyám. A fiam pedig a Műegyetemen tanul. Építőnek tanul. Apám nyomdokaiba léptem.
