A bátyám és én majdnem ugyanannyi pénzt örököltünk a nagymamánktól, ami elég nagy összeg volt. Úgy döntöttünk, hogy különböző módon költjük el…
Hozzátettem a megtakarításaim egy részét, és vettem egy szép kétszobás lakást. A bátyám pedig elment nyaralni a barátnőjével, drága ajándékokkal halmozta el, étterembe járt, és drága esküvőt szervezett.
Csakhogy a barátnője pont az esküvő előtt dobta őt. Most a bátyja bérel egy szobát egy lepukkant kollégiumban. Nemrég az egész család összegyűlt, hogy megünnepeljék az apja évfordulóját.Éppen az ünneplés közben anyám és apám azon kezdett el siránkozni, hogy a bátyám ilyen szörnyű körülmények között él.
– “Már a gondolattól is könnybe lábad a szemem, uram. Bárcsak apád és én magunkhoz vehetnénk az otthonunkba. Nagyon kicsi a lakásunk – mondta anyám a fejét rázva. – “Semmi baj, anya, megértem, hogy nem tudsz. De mi lesz a húgoddal?” – kérdezte a bátyám.
Nyugodtan befejeztem a salátámat, miközben több szempár is várakozóan nézett rám. Majdnem megfulladtam a figyelemtől. – “Miért?” Először nem értettem. – “Szerintem igazságtalan, hogy neked saját lakásod van, én meg kollégiumban lakom. Hadd lakjak nálad” – mondta dacosan a bátyám.
Anya és apa egyetértően bólintott. A szemöldököm kérdőn ívelt. – “Most komolyan beszélsz? Neked, Szláva, ugyanolyan lehetőségeid voltak arra, hogy lakást vegyél, mint nekem. Úgy döntöttél, hogy másképp költöd el a pénzed. Ez az én hibám? Nem tudlak és nem is akarlak beengedni a lakásomba.
Tökéletesen boldog vagyok, hogy egyedül élek. Sajnálom, de nem vagyok felelős ennek a fiatalembernek a meggondolatlan cselekedeteiért. Anyukám és apukám nagyon dühösek kezdtek lenni, hogy egyáltalán nem akarok segíteni a bátyámnak, és hogy szívtelen vagyok. Nehezteltek rám. Nem érdekel, mert úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben nekem van igazam.
