Vitya egy szomszédos faluból származik, és barátok révén ismerkedtünk meg. Nem mondhatom, hogy olyan fényes szerelem volt közöttünk, de én mindent láttam benne, ami egy nyugodt, családi élethez kell: kedves, nyugodt, nem részeges vagy bulizós.
És nagyon szerettem volna elköltözni a szüleimtől, és külön élni. És Vitya utalt rá, hogy a szülei valószínűleg külön lakást adnának neki az esküvőjére.
Úgy döntöttünk, hogy nem halogatjuk az esküvőt, mert már elég érett emberek vagyunk, ő 29, én 26. Összeházasodtunk, de senki nem adott nekünk lakást, ezért Vitya elvitt a szüleihez. Már az első napon behívott az anyósom a konyhába:
– “Most már egy nagy család vagyunk, nem fogok beleszólni az életedbe, de meg kell próbálnunk megtalálni a közös nyelvet minden kérdésben. Most már két háziasszony van ebben a házban, meg kell osztanunk a feladatokat, mindent együtt fogunk csinálni!
Miután ezt mondta, nagyon dühös voltam. Becsapottnak éreztem magam, mert nem egyeztem bele, hogy a szüleivel éljek. Én sem akarok a sajátjaimmal élni, és itt vannak idegenek, akikkel valamiért meg kell próbálnom kijönni. Persze nincs mit tennem!
Aznap este összepakoltam a holmimat, és bejelentettem az új férjemnek, hogy beadom a válókeresetet. Hiszem, hogy meg fogom találni a boldogságomat.
