Van egy idősebb nővérem, aki nemrég költözött a nagyapánkhoz. Nem sokat tudtam róla, mert a saját dolgaimmal foglalkoztam, hamarosan megszületik a lányom. Később szerettem volna megtudni nagyapámtól, hogyan él most ott az új lakótársaival. Felhívtam a mobilját, de a nővérem férje vette fel, és azt mondta, hogy nagypapa most nem tud beszélni, majd azonnal letette.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, és úgy döntöttem, felhívom anyukámat, hogy megtudjam, mi a helyzet. Mint kiderült, a nővérem családját már többször kidobták a lakásból, mert nem fizettek időben, ilyenkor anyukámhoz jönnek és vele laknak. Ő ezt sokáig nem bírta elviselni, és indulatában azt mondta nekik, hogy költözzenek a nagyapámhoz. Így is tettek.
Nem tudom, hogy ezt azért mondta-e, hogy bosszantsa a nagyapámat vagy sem, de tudomásom szerint anyám és apám között nem túl jó a viszony. Néha harapdálják egymást, mint kutya és macska, legalábbis anyám ezt mondta nekem. Nagyapám tagadja, és azt mondja, hogy ő az, aki elkezdi a verekedéseket. Hát, én ebbe nem megyek bele, ez kettejük ügye.
Később a feleségem javasolta, hogy menjünk oda, és nézzük meg, milyen a helyzet. Beleegyeztem, de ő egyedül ment, egy kis környezetváltozásra vágyott. Amikor hazaért, azt mondta, hogy minden rendben van, és nincs miért aggódni.
Egy ideig hittem a feleségemnek, de valahogy mégsem tudtam megnyugodni, aggódtam, ezért magam mentem oda. Húsz percig senki nem nyitott ajtót, de aztán kijött a nővérem férje, és elkezdett mentegetőzni:
– Kicsit későn jöttél, szörnyű rendetlenség van. Jobb lenne, ha máskor jönnél, csak hívj fel előtte.
– Hát, de én a nagyapámhoz jöttem.
Valahogy mégis sikerült hazajutnom. Amit ott láttam, egyszerűen sokkolt. Soha nem találkoztam még ilyen rendetlenséggel egy házban. Ami a legjobban meglepett , az az volt, hogy nagypapa szobája már üres volt a holmijaitól – semmi, ott most egy gyerekszoba volt.
Amikor megkérdeztem, hol van nagyapa, Sebastian azt mondta, hogy kórházban van. Ő maga egyezett bele.
– Ez a ház most már a miénk, légy olyan kedves, és tűnj el innen – tette hozzá durván a sógorom.
Nem volt más választásom, mint elmenni a nagyapámért. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinálnak vele ott, és mivel kezelik. Gyerekkora óta egészséges ember volt, nem volt beteg, erős, mint egy tölgyfa.
Hazafelé menet megtudtam a nagyapámtól, hogy a nővérem és a férje először elnyerték a bizalmát , majd ok nélkül kórházba küldték. Előzetesen azt mondták, hogy szanatóriumba fog menni, tehát becsapták.
Később egy férfi jött ebbe a kórházba, aki ügyvédként mutatkozott be. Megkérdezte, hogy a nagyapa aláírta-e a dokumentumokat, hogy a házat az unokájára hagyja. A nagyapa biztos volt benne, hogy nem tette meg, de aztán megmutatták neki ezeket a dokumentumokat. Valóban ott volt az aláírása, ezért nem mondott többet.
Egyébként az édesanyám is kezdeményezője volt ennek az ügynek. „Úgyis hamarosan meg fog halni.” – mondta nekem. Amikor ezt hallottam, nagyon elszomorodtam. Tárgyalnom kellett az orvosokkal, hogy nagyapámat hazaengedjék. Elhoztam őt hozzánk. A feleségem nem bánta.
– Velünk marad, amíg nem találunk kiutat ebből a helyzetből. Van egy szabad szobánk.
Nagyon örültem, hogy a feleségem megengedte a nagyapámnak, u e aggódni miatta.nekünk, hogy maradjon. Van egy ügyvéd barátja, és ő beleegyezett, hogy segít nekünk visszaadni a házat a jogos tulajdonosának.
Ennek eredményeként nagyapám visszakapta a házát, de azok az emberek, akik elvették tőle, most nem beszélnek velem, a feleségemmel és a nagyapámmal. Azt is hozzátették, hogy nem fogadják be a lányunkat a családba.
És hála Istennek! Így csak jobb lesz nekünk.
