Negyvennyolc éves vagyok, és hat hónappal ezelőtt hármas ikreket szültem. Nagy öröm volt ez nekem és a férjemnek. Az a helyzet, hogy az elmúlt tíz évben próbáltam teherbe esni, de nem jártam sikerrel. Az orvosok csak a vállukat vonogatták, mondván, hogy korábban kellene gyereket vállalnom.
De a rokonaim azt tanácsolták, hogy ne költsek annyi pénzt, és fogadjak örökbe egy gyermeket egy árvaházból. De én saját gyereket akartam, megismerni a terhesség örömét, bort inni és gyereket szülni.
Fiatalabb koromban nem gondoltam a gyerekekre, mert az első férjemmel nehéz volt a kapcsolatom. Vadym és én elég fiatalon házasodtunk össze, akkor húszévesek voltunk. Hamarosan elkezdett folyamatosan bizonyítani nekem, de a kapcsolatunk a hűtlensége miatt véget ért. Sok időbe telt, mire kihevertem ezt a negatív élményt. Aztán találkoztam életem szerelmével. Leonyid nem olyan volt, mint a többi férfi, törődött velem, és komoly kapcsolatot akart.
Vele kezdtem el gyereket akarni. Amikor egy újabb próbálkozás után végre teherbe estem, boldogok voltunk. Lenya végig támogatott a terhességem alatt, még a szülésnél is jelen volt, és bátran fogta a kezem. A gyermekeink születése után megváltozott az életünk. Sokan nem haboztak negatívan nyilatkozni velünk szemben. Úgy vélik, hogy a mi korunkban elfogadhatatlan három gyermeket vállalni.
