A gyerekek azért jöttek, hogy megünnepeljék édesanyjuk évfordulóját. Andrij Lengyelországból, Katerina és családja, Hrihorij pedig feleségével és lányával érkezett.
Mindannyian összegyűltek, és mint gyerekkorukban, most is gombócokat kezdtek el készíteni az asztalnál: „Jó, hogy mindannyian itt vagytok. Fontos hírem van számotokra” – mondta az édesanyja. »Jó hír?« – feszült meg Hrihorii. »Nagyszerű hír!« – mosolygott Szvitlana Szemenivna. ”Készen álltok? Hát figyelj – lesz egy bátyád! Andrij leesett a székéről. – Mi?! – Hát, ti szülők hallottátok! – Grigorij kidülledt a szeme – Hány hónap múlva, anyu? – kérdezte Katalin üzletszerűen. – Öt év – felelte nevetve Szvetlana. – Hogyhogy? – csodálkoztak a gyerekei.
– „A fiú egy távoli rokonunk. Szülők nélkül maradt árva volt. Ezért úgy döntöttünk, hogy befogadjuk. Téged is befogadtunk. Ennyire jó vagy. Pavlikot is mi fogjuk felnevelni! Ekkor lépett be a házba Szemen Markovics, a fiú kezét fogva.
Pavlik! Tudsz gombócot készíteni?” Grigorij odalépett hozzá. »A nagymamám tanított meg – felelte a fiú fontoskodó tekintettel.« ”Hát akkor, kezeim, kóstold meg a gombócot, igyál egy kis teát, aztán csatlakozz hozzánk. A vendégek csendben figyelték a fiút, nem hagyták, hogy megszokja. Húsz perc múlva Pavlik is bekapcsolódott a gombócok készítésébe.
Gyorsan beilleszkedett új családjába, ahol olyan jól fogadták, hogy még mosolyogni is kezdett. Másnap a vendégek elmentek. Hrihorii, mint a legidősebb fiú és az esemény szervezője, gondoskodott a család távozásáról. Mindenkinek taxit rendelt. Az autók egyszerre érkeztek meg. Nehéz volt a távozás. Mintha egy pillanatra visszatértek volna a gyermekkorukba, és most vissza kellett térniük a felnőttkorba, annak minden problémájával és gondjával együtt.
Hrihorij utolsóként szállt be a kocsiba. Nos, testvér – ölelte meg Hrihorij Pavlót -, most már teljesen nyugodt vagyok. Most már itt vagy. Van valaki, aki gondoskodik a szüleidről. Vigyázz rájuk, amíg én távol vagyok. Mindenki nevetett. Szvetlana Szemenovna megkönnyebbülten sóhajtott fel. „Milyen jó gyerekeink vannak!” – mondta, a férjének támaszkodva, és maga is átölelte Pavlik vállát.
