Az öregember szemében könnyek gyűltek össze; kiszállt a kocsiból, meghajolt és azt mondta: „Köszönöm, fiam”. És a könnyeit a kezével törölgetve sétált az öreg háza felé… Általában a taxisok ezen a helyen állnak, a buszmegálló közelében.
Megálltam ott, hogy ne villogjon az autóm az úton, mert ez a hívás nagyon fontos volt. Csak egy percig beszéltem; ez idő alatt egy száraz, zakót és nyakkendőt viselő öregember felállt a padról, és erősen lábait tologatva odajött az ablakomhoz. Könnyedén kopogott az ablakon, nem is kopogott, hanem szerényen megkarcolta. Letekertem az ablakot, és nagyapám halkan megkérdezte: – Fiam, te taxis vagy? ‘ Elköszöntem a telefonálótól, és azt válaszoltam: ‘Nem, nem vagyok. Nem, apám, nem vagyok taxisofőr, hová mész? ”
– „Nincs messze, úgy három kilométerre.” – „Ülj le, apa, most elviszlek” Beült az első ülésre. Elhajtottunk. Nehezen lélegzett, egyszerűen azért, mert nagyon öreg volt, és elmondta, hogy minden nap kisbusszal járt a klinikára, 18 hrivnyát fizetett érte. Minden nap – 18 hrivnya. De ma feltartóztatták a klinikán, és lekéste a kisbuszt, sokáig várta a következőt, és nem tudott járni. Ültem és hallgattam őt, sok gondolat forgott a fejemben, és nem tudtam, mit mondjak ennek a száraz öregembernek.
Csak útbaigazítást kértem, semmi mást, csak hülyén vezettem és hallgattam. Az utca legvégén lakott, ferde tetejű háza szinte láthatatlan volt a házikók mögül… „No, fiam, megérkeztünk, tessék, fordulj meg”, és az öreg a táskájába nyúlt a pénztárcájáért. „Nem, apám, nem fogadok el tőled pénzt, nem fogadhatok el, te mindent kifizettél életed során.” Apa, nem fogok pénzt elfogadni. Az öregember szemében könnyek gyűltek, kiszállt a kocsiból és meghajolt: „Köszönöm, fiam.” És a könnyeit kezével törölgetve elindult az öreg házába.
Én pedig, egy egészséges 47 éves férfi, gombóccal a torkomban ültem ott, és néztem, ahogy elmegy. Arra gondoltam, hogy persze, országunk híres arról, hogy bajnokságokat és Eurovíziót nyer, és fontos az olimpia… De egy olyan ország, amelyik nem tud gondoskodni a nyugdíjasokról, nem lehet egészséges. És rájöttem, hogy most nekem kellene meghajolnom előtte. És szégyelltem magam a hazánk miatt. Pontosan ezért szégyellem magam… Emberek, csak segítsetek nekik, ahogy tudtok, egy fillérrel, egy sorban állással a klinikán, hazavinni őket, átkelni az úton… Béke veletek, barátaim!!!
