– Értsd meg, Vitya, nem kell nekünk városi munka – figyelmeztette unokáját Valya nagymama, közelebb tolva magához a ropogós pitéket – Egyél, egyél, sokat dolgoztál, segéd! És nem kell neked városi lány, gondolj csak bele! Hogy tudna ő egy férfiról gondoskodni, ugye szereted a savanyúságomat? És a pitéim? Aaah! Értem már.
És a városi lányok – ők nem tudnak ilyesmit csinálni. Csak kiöltöznek, könyvet olvasnak, és jól érzik magukat! Most épp krumplit vetettél és paradicsomot kötöztél nekem, aranyunokám! És ha a feleségünk, egy falusi asszony lett volna, ő azonnal gyomlálta volna nekem a sárgarépát és a céklát. „Nagymama, köszönöm, finom volt a lepény, és a borscs is finom volt, régen ettem már. De ne aggódj, még nem gondoltam lányra. És férjhez sem fogok még menni. De ha majd megházasodom, biztosan mindent úgy fogok csinálni, ahogy te mondod – mosolygott Viktor.
Befejezte a málna- és ribizli-kompótot: – Nagyon finom, nagyi. Megyek, itt az ideje, hogy menjek. Jövő hétvégén egyedül jönnek a szüleim, nem fogok tudni elmenni.” ”Nézd csak, Vitya, kezdesz okos lenni, érzem. Nem mondasz el mindent. „Nem, nagyi” – nevetett Viktória – ”te mindent értesz, tudom, hogy csak azt akarod, ami nekem jó. Nekem viszont fontos dolgaim vannak. Na, hadd csókoljalak meg, én megyek, mert dugó lesz.
Vasárnap van, mindenki hazafelé jön a városon keresztül. Viktor egy kicsit hazudott. Tetszett neki egy lány a műszaki osztályról, Alina Mikitenko. Nemrég jött dolgozni az érettségi után. És Viktor nem talált rá okot, hogy találkozzon vele. Nem keresztezték egymást a munkahelyén. Így amikor az egész csapat úgy döntött, hogy elmennek egy hétvégi kirándulásra, Viktor rájött, hogy ez egy lehetőség. Lassan rájött, hogy Alina is megy. És így történt, találkoztak. Alina is felfigyelt a srácra, elkapta a tekintetét. Neki is megtetszett a férfi. Viktor most már minden nap elkísérte Alinát munka után. És egy nap megkérte a kezét:
– Nem akarsz bejönni? Semmiség, a szüleim otthon vannak. Csak anyám egyszer megkérdezte, hogy szerelmes vagyok-e. Későn jövök, néha virággal. Be akartalak mutatni, nem bánod?” »Nem bánom«, Viktor olyan közel jött Alinához, hogy megkérdezte: ”És te? Mit mondtál anyukádnak? Szerelmes lettél? Remélem, nem képzelődöm? Mert én határozottan szerelmes lettem. Akkor menjünk, találkozzunk anyukáddal.”
– És apukáddal – Alina egy kicsit eltávolodott Viktortól. A férfi észrevette, és elmosolyodott: – Persze, és az apukámmal. Alina szülei szerették Viktort. Mindannyian rá szavaztak. Higgadt, barátságos, és Alinával sok közös érdeklődési körük van. Együtt dolgoznak. Viktor szüleinek is tetszett Alina, és eljött az esküvő ideje. És akkor Viktornak eszébe jutott kedvenc nagymamája: – Alina, menjünk el a nagymamámhoz.
„Igen, ahhoz, akinek segítek és látogatom a faluban. Ha az esküvő előtt nem mutatlak be neki, megsértődik. Csak a nagymamám mindig is azt akarta, hogy a faluból legyen feleségem. El tudod képzelni?” Viktor nevetett. »Én városi lány vagyok« – mosolygott Alina – ”Nem vagyok hozzád való. A szüleim pedig városiak. Nekem még a nagymamám sem volt falusi. Annyira irigyeltem a barátaimat, akik a nagymamájukhoz mentek nyárra. Én meg mindig gyerektáborba jártam! „Nem fog kedvelni.” ”Ne aggódj, menjünk – nevetett Viktor -, biztosan kedvelni fog, érzem.
De az utazás előtt Alina még mindig igyekezett úgy öltözködni, hogy legalább a nagymamájának tetszését elnyerje. Megszokta, hogy farmert viseljen, de most szoknyát vett fel blúzzal. Viktornak egyébként nagyon tetszett. A nagymama szívélyesen fogadta unokáját és menyasszonyát. Azasztalon tea, édesség és házi sütemény volt. Rántottkrumplival és szeletelt krumplival. „Végre, unokám, nem vagy egyedül.
És ilyen fontos alkalomból örülök, hogy láthatlak. Most már talán megérem a dédunokáimat, hiszen egy ilyen csodálatos lányt hoztál nekem, akit megismerhetek.” – Nagymama, ő Alina, együtt dolgozunk. Szeretjük egymást, és úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Eljössz az esküvőnkre? Az esküvő előtti napon elhozlak hozzánk autóval. Nélküled nem lenne rendes esküvő, ezt te is tudod, nagyi!” – Együnk, aztán beszélgessünk.
Alina, drágám, teljesen elfelejtettem, menj ki a kertbe, és szedj friss kaprot és petrezselymet az asztalra. Nem láttad, hol vannak az ágyások? „Rendben, Valentyina Igorovna, szívesen – állt fel Alina azonnal. Nagyon szeretett volna a nagymamájának kedvében járni. Hiszen Alina látta, hogy a nagymamája mennyire kedves a szerelmének. Kiment, és elég gyorsan visszajött egy csokor zöldfűszerrel: – Itt van Valentyina Igorovna, kérem. Valya nagymama salátává aprította a zöldséget. „Na gyerekek, együnk. Minden házi készítésű, savanyúság, krumpli. Az asztalnál beszélgettek, Alina mesélt a családjáról.
Nagyon kedvesen válaszolt minden kérdésre és érdeklődésre. Búcsúzáskor Valya nagymama keresztet vetett rájuk: „Legyetek boldogok, gyerekek. Mindenképpen el fogok jönni az esküvőtökre. Alina a kocsihoz ment, de Vitya tétovázott. A nagymama megígérte, hogy hoz nekik málnalekvárt.
„Nos, nagymama, hogy tetszik a menyasszonyom?” – kérdezte óvatosan a nagymamájától. Valentyina Igorevna ravaszul hunyorgott: – Tetszik nekem, Vitya. Gyönyörű a lány. Jó alakja van. És jól öltözött, szoknyában és blúzban. Nem sok lány hord manapság lyukas nadrágot. Az, hogy a te Alinád zöldségek helyett répafejeket szedett az asztalra. Nyilvánvaló, hogy nem kóstolta meg a falusi életet! De megtette, amit tudott, rögtön elszaladt, nem volt rosszalkodó. És tisztelettel beszélt velem. Mint egy emberi lény.
A kedvemben akart járni, ami azt jelenti, hogy szeret téged, Vitya unokám. Jó kislánnyal találkoztál. És ez a legfontosabb dolog. Én meg viccelődtem, hogy nem kell városi meny. A lényeg, hogy az illető jó, kedves legyen, és hogy legyenek köztetek érzések. És hogy kéz a kézben menjetek végig az életen, bármi is legyen az, de mindig együtt! Szóval, Vitya, én most várom az esküvődet és a dédunokáidat. Köszönöm, unokám! Micsoda öröm!
