Apósommal együtt, akinek végre elege lett, Domostroy eljött hozzám. Csak egy napra, de nekem elég volt. A családapa 9 évvel ezelőtt hagyta ott a szabadúszást, a statáriumot, hogy eltartsa feleségét és két gyermekét. A férjem akkor 17 éves volt, a kisebbik húga 15.
Ráadásul elvette a család otthonát, a szó szoros értelmében az utcán hagyta őket. Az anyós és a gyerekek az édesanyjánál voltak bejelentve, aki szintén részt vett a privatizációban. De ott nem volt hol lakni – a két testvére családjukkal és gyermekeikkel, valamint az édesanyjukkal egy háromszobás lakásban.
A lelkiismerete pedig nem engedte, hogy megossza a lakást. Az anyósa bérelt egy házat. A legidősebb fia a 11. osztály elvégzése után elment dolgozni. Soha nem kapott iskolai végzettséget. A menye 19 évesen férjhez ment, és összeköltözött a férjével. Évente egyszer telefonál, és ennyi. Danya pedig maradt az anyjával élni. Amikor találkoztunk, állandóan dolgozott. Összeköltöztünk: egy bérelt lakásba költöztem velük.
Amikor apám megtudta, hogy mi a helyzet a vőlegényem családjában, egy házat adott nekem nászajándékba. Kicsi volt, de kétszintes, minden kényelemmel és kis telekkel, és ami a legfontosabb, a városon belül. Az anyósomat is magammal vittem: remek volt a kapcsolatunk. Egészen a közelmúltig.
Mindannyian dolgozunk, nem osztottuk el a pénzt, és minden rendben volt a bevásárlással. Nem voltak házi veszekedések: aki otthon van, az főz, ha mindent megeszünk. Takarítás szempontjából is minden rendben volt. Nagyon tiszteltem az anyósomat. És megnyugodott, miután beköltözött a házba. A bérelt lakásban úgy élt, mint egy időzített bomba, állandóan aggódott, hogy kilakoltatják. Amikor beköltözött, nagy lelkesedéssel fogott hozzá a szobája felújításához. Engedélykérés nélkül szerzett egy macskát. Beilleszkedett és ragyogott a boldogságtól. Nem zavart minket, ellenkezőleg, folyton azt mondta Daninak, hogy szerencsés, hogy van felesége.
Dani apja fél éve jött hozzánk. Az anyósa hozta el. Véletlenül találkoztak, és ő sírva mesélte el nehéz sorsát: a nő, akihez ment, áruló nőnek bizonyult. Szelíd rábeszéléssel és ígéretekkel rábeszélte, hogy adja el a lakást. Az após kifizette gyermeke intézeti tanulmányait, különböző anyagi javakat vásárolt, és javításokat végzett a lakásában. De a tündérmese nem tartott sokáig.
Elfogyott a pénze, és haszontalanná vált. Szegény nem talált munkát, így alkalmi munkákkal boldogult, és barátoknál, ismerősöknél lakott. Véleményem szerint megkapta, amit akart. Családját a balkezes nagynénjére cserélte, a gyerekébe fektetett, pedig a saját gyerekeire is emlékezhetett volna. Általában, amiért harcolt… De a szíve megolvadt. Ahogy mondta, zavartan, a régi érzések tértek vissza. „Ez a… férfi a kanapén ült, és a bögrémből kortyolgatta a kávét, a férjem fürdőköpenyébe burkolózva.” »Maga a háziasszony?« – kérdezte undorodva. „És maga kicsoda?” – böktem vissza.
”Hadd helyezzem magát rögtön a helyére. Hallgasson ide, úrnőm! Én vagyok a férje apja, és nem tűröm a tiszteletlenséget, megértette? Nevettem fel. Valami ott ül a nappalimban, és a helyemre akar tenni? „Bácsikám, gyere, menjünk innen! Ez nem egy alamizsnaház, mi nem szolgáljuk ki a szegényeket. Elsétáltam mellette, és felmentem a szobánkba, útközben elővettem a telefonomat. Panaszkodtam a férjemnek az apja jelenlétére. A férjem szolidaritást vállalt velem: hogy nyakon rúgja a szemtelen embert.
– Majd én magam megyek és leplezem le. Légy óvatos, ez egy darab munka – figyelmeztetett Danya. Nem fáradtam azzal, hogy átöltözzek. Arra gondoltam, hogy felhívom apámat, hogy segítsen, ha szükségem van rá. De esélyt sem kaptam arra, hogy gondolkodjak rajta – jött az anyósom. A lábam elé borult, és megkért, hogy ne tegyem tönkre a boldogságát. „Annyi éve várom, hogy végre észhez térjen, és visszajöjjön hozzánk. Nem dobhatod ki őt! Ő egy jó ember, őszintén, ha kirúgod, én is vele megyek! Elzsibbadtam.
Vannak nők, akik megbocsátóak. De hogy ennyire megbocsátóak legyenek? Határozottan megmondtam az anyósomnak, hogy nem szándékozom eltűrni őt a házban. Danya néhány órával később megérkezett. Ezalatt az idő alatt az apjának sikerült teljesen kiakasztania engem. És most ő fogja irányítani a házat, mint a család legidősebb tagja. A fia pedig nem fogja kirúgni, mert arra nevelte, hogy tisztelje az idősebbeket és az apját. Én meg csupa rossz, örülnöm kéne, hogy befogadtak egy ilyen családba.” – Érted, te itt senki vagy!
A férfi a feje mindennek. Csendben főzöl és szülsz gyerekeket. Nekem, mint a család apjának, minden jogom megvan ahhoz, hogy akár le is vágjalak engedetlenségért. Így van ez. Boldog voltam Dannel. És amikor az apja kirepült a házunkból, duplán boldog voltam. Miután megnyugtattam anyósomat, Dániel és én elmentünk leltározni. És hiányzott néhány dolog és pénz.
A rendőrségnek, a bíróságnak tett vallomást. Az ítélet, amiről kiderült, hogy felfüggesztett büntetés volt, néhány év állami támogatás. Minden jól végződött? Persze, hogy nem. Az anyósom állandóan sír, és elítélően néz ránk. Elköltözött volna, de akkor albérletet kellett volna bérelnie, és nem lett volna pénze csomagokat küldeni a szeretett volt férjének. Ők is úgy döntöttek, hogy újra összeházasodnak, ott, a telepen. És most anyósom pénzt gyűjtöget, igazi nyaralást akar szervezni a jövendőbelijének. Nekem és a fiamnak a foga közt beszél.
Mi meg mertük a fiát börtönbe juttatni. Nem értem: hogyan tudod megbocsátani, amit az apósod tett? Hogyan? Elárult engem, majd az utcára tette a családját! Meghagyta volna a házat a gyerekeknek, mint egy normális ember. Lett volna hova visszamenniük. De nem tette. Ez undorító. Az anyós kihúzza a naptárában a napokat a következő időpontig. A hűtőszekrényen egy meglehetősen hosszú lista van az apósa szükségleteiről. Lassan kihúzza a már megvásárolt dolgokat. Nem vesz élelmiszert a házhoz. Van rá mód, hogy a helyére tegye az elméjét? És én az anyósomat jobban szerettem megfelelően.
