Anyám egyetlen könnycseppet sem ejtett, amikor elbúcsúzott apámtól. Csak csendben figyelt. Hamarosan megérkezett apám munkatársa. Nem lépte át a küszöböt. Egyszerűen átadott anyámnak egy köteget, és azt mondta: „Egy nagy kaliberű golyó találta el a vállát, még másfél percig élt, megkért, hogy ezt adjam át neked. Amikor elment, anyám leült az előszobában egy zsámolyra, kicsomagolta a csomagot…
Legyen jó példa és tanulság azok számára, akik nem tudnak megbocsátani. Élete utolsó éveiben anyám többször mesélt arról, hogyan ismerte meg apámat. Szeretném ezt a történetet is megosztani, hogy világos legyen, hogyan végződött… Talán valaki emlékszik egy gyerekkori kincskereső játékra.
Amikor a gyerekek elássák a kis kincseiket a ház mögött vagy valahol a pázsiton. Ásnak egy gödröt, és beletesznek valami fontosat. Például egy szép rágógumi betétet vagy egy csapágygolyót. Megjelölik, hogy hova ásták el a kincset, és másnap megkeresik. Anyukám és apukám gyerekkorukban szomszédos udvarokban laktak. Egy ilyen kincskeresés során találkoztak.
Anyukám elrejtette a kincset, és egy óra múlva elkezdett esni az eső, ami minden nyomot elmosta… Aznap elásta a nagymamám brosst, amit titokban vitt el otthonról. Gyerekek voltak, mit lehetett tőlük várni? Otthon persze anyámat leszidták, amiért ilyen ostobán bánik az ékszerekkel, és megtiltották, hogy elhagyja a házat. Anyám szerint apám már akkor is szerelmes volt belé, és egész nap a bejáratnál lévő padon ült, és várta, hogy elengedjék sétálni.
De anyámat nyárra elküldték a faluba. Apukám és a szülei pedig hamarosan egy másik kerületbe költöztek. Így az útjaik szétváltak. Tíz év után találkoztak újra: mindketten 18 évesek voltak. A futó találkozásból teljes első szerelem lett…
Ebből a románcból születtem én. Apám a hadseregben szolgált, hazajött, és összeházasodtak. Nyolc évvel később egy végzetes esemény történt. Anyám, apám és barátaim a születésnapjukat ünnepelték, és túl sokat ittak. Anyám egyik barátja kihasználta apám állapotát, és elkezdte ölelgetni. Ebben a pillanatban anyám bejött a szobába.
Látta mindezt és kiborult. Nem segített semmilyen magyarázat apámtól, aki észhez tért. Ez a barátnő pedig kárörvendően azt mondta, hogy bosszút állt anyámon azért, mert ellopta a barátját az iskolában… Anyám hajthatatlan volt, és beadta a válókeresetet. Apám kétségbeesésében összepakolta a holmiját, és elutazott egy szerződéssel az egyik háborús országba. Soha nem tért vissza. Vagyis cinkben jött vissza…
Anyám egyetlen könnycseppet sem ejtett, amikor elbúcsúzott apámtól. Csak némán nézte. Nem sokkal később megérkezett apám kollégája… Nem ment tovább a küszöbnél. Csak átadott anyámnak egy köteget, és azt mondta: „Egy nagy kaliberű pisztoly eltalálta a vállát, még másfél percig élt, megkért, hogy ezt adjam oda neked.
Amikor elment, anyám leült az előszobában egy zsámolyra, kinyitotta a köteget, és meglátta a brosst, amit gyerekkorában elásott, és nem találta. Ezután bezárkózott a szobájába, és napokig zokogott. Egy ostoba cselekedet és aljasság miatt fiatalon kellett elhagynia ezt a világot, hogy kiérdemelje a megbocsátását… Szeressétek egymást! A büszkeség a legrosszabb módja a boldogság és a szeretet megőrzésének.
