Egy nap Katya barátnőm sírva rohant hozzám. Nagyon meglepődtem, mert Katya boldog családi életet élt, soha nem hallottuk őt panaszkodni. Persze nem sírt, de a szemei nedvesek voltak. Kávét főztem nekünk, és frissen sült pitét tettem az asztalra baracklekvárral.
„Na, meséld el, mi történt?” – kérdeztem. „A férjem bátyja megint meglátogatott minket” – kezdte a barátnőm – „már nincs mit ennünk otthon. Ha főzök valamit, az azonnal eltűnik, és néha a férjemnek sem jut belőle egy szelet. Értsd meg, én vendégszerető ember vagyok, de a fenébe is, ennyit nem lehet enni. Nem maradt pénzünk ételre. A barátnő folytatta a történetet, hogy összehasonlítsa az övével: „Voltak rokonaink, akik a városban éltek, ahol a férjemmel vigyáztunk a lakásunkra – javításokat végeztünk.
Kéthetente egyszer elmentünk hozzájuk néhány napra. Pontosabban szinte éjszakára náluk maradtunk, napközben pedig a saját dolgainkat végeztük. Egyik nap a férjemmel három csomag gombócot vittünk magunkkal – tudtuk, hogy gyerekeik vannak, és enniük kell, és úgy terveztük, hogy aznap a szokásosnál korábban érkezünk, ahelyett, hogy egy kávézóban vacsoráznánk, és utána mennénk hozzájuk.
Egész úton a házukig ezeket a gombócokat nézegettük. Csorgott a nyálunk… éhesek voltunk, mint a kutyák. A háziasszony megköszönte a gyerekeknek a finomságokat és a gombócokat, de az utóbbiakat bedobta a hűtőbe, mondván, hogy neki már minden készen van a vacsorához. „Most figyeljetek, volt egy kolbász és egy kis tészta vacsorára. Nem kolbász, hanem virsli. A háziasszony adott nekünk fejenként 1 kolbászt, és a serpenyőt levéve az asztalról, azt mondta: „Csak 1 kolbász lesz, ugye?
Nem volt lehetőségünk nemet mondani, az egész serpenyőt megettük volna. Így aztán éhesen feküdtünk le. Reggel pedig hasonlóan érdekes reggelit kaptunk: egy kenyér és egy szelet kolbász, mindkettő átlátszó, mint a papírlapok. Reggeli után a férjemmel átöltöztünk, és gyorsan elmentünk „üzleti ügyben” egy kávézóba. Ott végre rendesen megebédeltünk. Tény, hogy ezek a rokonok nagyon gazdagok, és nem tudunk mindent a pénznek és a bizonytalan anyagi helyzetnek tulajdonítani.
Aztán a barátnőm kapott egy hívást a férjétől: „Igen, a barátnőmnél vagyok… és nevet. Legalább itt nyugodtan ebédelhetek… csak nem korog a gyomrod, vagy kint vagy? Nevetés és bűn is! A barátom visszatért a szobájába. Akkor még nevettünk a helyzetén, de a férje testvére még mindig velük él.
