Fülöp Petrovicsnak nagyon rossz természete volt, nem szerették a faluban. És mindezt azért, mert sikerült mindenkivel összevesznie, botrányos természete volt. Szokta teljes hangerőn bekapcsolni a tévét. A szomszédai panaszkodtak a zaj miatt, de ő nem akart változtatni semmin.
Ha elment valahová, mindig mindenkivel összeveszett. Mindenki messziről elkerülte a házát. Senki sem akarta elrontani a hangulatát. Fülöp leginkább a dohányzást szerette. Az élete nem volt könnyű. A felesége öt évvel ezelőtt súlyos betegségben meghalt. A fiát motorbaleset érte. Így az öregember teljesen magára maradt.
Néha leült, és a munkás életén gondolkodott, arról álmodozva, hogy minél hamarabb találkozik a családjával. Az öregember majdnem 80 éves volt. Egy nap Fülöp kiment a piacra, hogy eladja az almáit. „Manapság nem lehet nyugdíjból megélni, filléreket fizetnek. Amikor a buszmegállóba ért, leült egy fiatal lány mellé pihenni.
A lány egy kisgyerekkel a karjában ült és sírt. „Mi történt veled?” „Nem zavarlak, és te sem zavarsz engem” – csattant fel a lány. Könnyebb túllépni rajta, ha elmondod valakinek, min mentél keresztül. A lány kiöntötte neki a szívét.
Kiderült, hogy elhagyta a férjét, aki rendszeresen kezet emelt rá. Most, egy kisgyerekkel a karjában nem volt hová mennie. A nagyapa megsajnálta a lányt, és meghívta, hogy éljen vele. A lánynak nem volt hova mennie, így beleegyezett. Így hát hárman kezdtek el együtt élni. Fülöp nagyon beleszeretett a kislányba, nagyon jó baba volt. Ezután nagyon megváltozott.
Abbahagyta a dohányzást és az ivást, és megtalálta a boldogságot. Tatiana olyan lett neki, mintha a lánya lenne. Gondoskodott róla, amikor beteg volt. Gyakran beszélgettek mindenről a világon. Amikor az öregember elhunyt, a lány őszintén sírt az ágya mellett.
