A fiú Sasha nem akart hazajönni. Az anyja egész nap a kanapén feküdt, és csak azért kelt fel, hogy igyon. De régen minden másképp volt. Volt egy apa, vidám és jóképű, aki a karjaiban hordozta és játszott vele. Amikor apám beteg volt, elmentek a kórházba, hogy meglátogassák.
És amikor az apám meghalt, az anyám felvette az üveget. Hamarosan kirúgták a munkahelyéről. Az anyósa nem segített neki, és minden rokona elfordult tőle. Szása titokban gyűjtötte az üvegeket, hogy legalább egy fillérje legyen. Újév után Szása egyik barátja munkát ajánlott neki, hogy hirdetéseket posztoljon oszlopokon.
A fiú boldogsága nem ismert határokat. Egy nap, amikor Sasha a szomszédságában posztolt, kóbor kutyák támadtak rá. Sikoltozva hívta az édesanyját… „Szása, fiam?” – hallotta az édesanyja hangját. Odarohant hozzá, karon ragadta, és a szomszédok segítettek elkergetni a kutyákat. Amikor magához tért, a fiú észrevette, hogy édesanyja cipő nélkül, könnyű köntösben futott ki hozzá. A szomszéd bevezette őket a lakásba. Ez volt az első alkalom, hogy Ihor, így hívták a szomszédot, járt náluk. Körülnézett, észrevette a rendetlenséget, és felfogta a helyzetet. Eltelt néhány nap. Azóta anyám nem ivott semmi erősebbet a kompótnál.
Feltakarított, kidobta a szemetet, és örökre bezárta az ajtót a „barátai” előtt. Egyszer csak kopogtak az ajtón. A küszöbön Ignác állt, kezében különböző termékekkel teli szatyrokkal. Amikor besötétedett, Szása lefeküdt aludni. Anya és Ihor sokáig ültek a konyhában: Szása hallotta tompa hangjukat. Igor gyakori látogatója lett Szása házának. Soha nem látta még ilyen boldognak az édesanyját. – Szása, nem bánod, ha hozzámegyünk Igor bácsihoz? – Persze, hogy nem, anya. Nagyon szeretlek. Szeretném, ha a lehető legboldogabb lennél.
