Amikor megházasodtam, huszonhét éves voltam, a férjem pedig negyvenhét. A munkahelyemen találkoztunk. Először ideiglenesen, hat hónapra vettek fel ehhez a céghez, hogy helyettesítsek egy alkalmazottat, akit hosszú üzleti útra küldtek. Később, amikor lejárt a szerződésem, a HR osztály nem akart kiengedni a kezükből.
– Végrehajtó, szorgalmas, nagy tudású, mérsékelten kezdeményező! Nem. Egy ilyen alkalmazottat nem lehet kirúgni!” – mondták, és találtak nekem új állást. Akkoriban az igazgatóhelyettes titkárnője éppen lemondott, és nekem ajánlották fel a megüresedett pozíciót. Maxim Petroviccsal még soha nem találkoztam.
És amikor bemutattak neki, kellemesen meglepődtem. Kicsi, kopasz, kövér férfira számítottam, de a főnökről kiderült, hogy egy magas, sportos, ősz hajú barna hajú férfi. Egy évvel később volt egy céges rendezvényünk. Ekkor történt minden… Mindenesetre másnap reggel bejöttem, és virágok voltak az asztalomon.
És a főnök otthon van! Félúton találkoztunk, átnyújtott egy dobozt, és megkérdezte: „Ljudmila, hozzám jössz feleségül?” Én természetesen beleegyeztem. Egy hónap múlva összeházasodtunk, aztán elmentem a dekrétumba. Boldogan éltünk, három gyermekünk született. Aztán a férjem nyugdíjba ment. Nem, ez nem igazán befolyásolta az anyagi helyzetünket.
Ötvenezres nyugdíjat kapott, kibéreltük a lakását, én dolgoztam, és egész jól kerestem… De éreztem, hogy a férjem kezd unatkozni. És így is lett. Elkezdett randizni nőkkel egy társkereső oldalról. Amikor ezt elmesélte nekem, nem hittem el, nem is kérdeztem rá. De amikor magam is láttam, tetten értem, egyszerűen az ajtó felé mutattam.
„Nem vagy természetednél fogva nőcsábász. Akkor miért?” – kérdeztem tőle, amikor kiléptünk az anyakönyvi hivatalból. ”Húsz évvel fiatalabb vagy nálam. Hamarosan már nem elégítelek ki férfiként, és akkor te árulással rágsz meg. Ezért előre bosszút álltam rajtad…
