Tegnap késő este felhívott a sógorom. Általában nem szokott hívni, és aggódtam. Elnézést kért a késői hívásért, és megkérdezte, hol van a lányom. Nagyon meglepődtem, három napja láttam a lányomat, de azóta nem beszéltünk.
Egyáltalán nem avatkoztam bele a lányom életébe, nem adtam neki tanácsokat. Ő már felnőtt, és a saját problémáit magának kell megoldania. Megkérdeztem tőle, hogy veszekedtek-e valaha. Azt válaszolta, hogy nem volt veszekedés: a felesége összepakolta a holmiját és elment, a gyerekeket pedig nála hagyta.
A férjem dolgozott és jól keresett. Nem különböztek más családoktól. Nem hagyta magára a gyerekeit. Mindig gyengéd, hűséges és takarékos volt, igazi családanya. Ő végezte a házimunkát: a háztartást, a főzést, a gyerekeket. Egész nap pörgött, mint mókus a kerékben. A férjem nem foglalkozott a gyerekekkel. Felvette a telefont, és én beleordítottam a telefonba. Hol vagytok? Mi történt? Miért hagytad el a gyerekeket? Azt mondta, hogy el fog válni. Nem hittem a fülemnek. Aztán nyugodtan mondta, hogy a férje majd mindent elmond nekem.
Kiderült, hogy a vejemnek szeretője volt, és a lányom rájött erre. Az egész akkor kezdődött, amikor a feleségem a második gyermeküket várta. Ki gondolta volna? Ugyanaz a koreai nő hívta fel a lányomat, bemutatkozott, és elküldte a fotóikat és a levelezésüket, hogy megerősítse a szavait.
Tény, hogy a vejem az utóbbi időben sokat utazott, hétvégenként munkába járt. Most már minden világossá vált. A lányom úgy döntött, hogy összepakolja a holmiját és elmegy, amíg a gyerekek aludtak, a férjem pedig az élettársával sms-ezett, és nem vette észre, hogy a felesége kisurrant az ajtón.
Úgy döntött, hogy megbünteti a férjét, és otthagyta vele a gyerekeket. Végül is nincs hol laknia, nincs pénze. Ilyet nem vártam a vejemtől. De haragudtam a lányomra is: hogyan hagyhatta ott a gyerekeit, amikor a férje még főzni sem tud? Vissza fogja venni a gyerekeket, mondta, ha majd talpra áll. Soha nem tudtam elképzelni, hogy a lányom ilyet tenne. A gyerekek még fiatalok, gondoskodásra van szükségük, nekem pedig nincs erőm az unokáimra vigyázni.
