Egy héttel ezelőtt elhoztam a lányomat a nagymamájától, aki éppen látogatóban volt. Általában Olena mindig boldogan és vidáman jön haza a nagymamájához, és meséli, hogy mit csináltak, milyen pitéket sütöttek. De most Olena sírt.
Először azt hittem, talán elesett, vagy valami más történt. De a gyereken egyetlen karcolás sem volt. Aztán elkezdtem kérdezgetni Olenát, de ő csak sírt, és nem tudott megnyugodni. Nem értettem, mi történt aznap este.
Amikor hazaértünk, Olena azonnal elaludt. Reggelre a l
ányom megnyugodott, és elmondta, hogy a nagymamája tolvajnak nevezte őt, és szidalmazni kezdte. Olena azt állította, hogy soha semmit nem vett el a nagymamájától engedély nélkül. Hittem a gyermekemnek, mert Olena soha nem bántana egy legyet sem, nemhogy lopna.
Azonnal felhívtam anyámat: „Boldog vagy? Egy fiatalkorú bűnözőt neveltél a fejedre!” – Anya, mit beszélsz? Meg tudod magyarázni, mi történt?” -Mit szégyellt ez a tolvaj?
-Hagyd abba, hogy így hívod a gyerekemet, mi történt ott? -A kártyáról szándékosan vettem le a pénzt, a pénztárcámba tettem, reggel a piacra akartam menni. És nézem és nincs benne pénz. – „Akkor lehet, hogy ellopták tőled, vagy máshova tetted.
– „Ne védd ezt a tolvajt, nincs mentsége! Néhány nappal később anyám felhívott, és azt mondta, hogy egy másik táskában találta meg a pénzét. Egyszerűen elfelejtette, hogy melyik táskával ment a bankba. Mondtam neki, hogy bocsánatot kell kérnie az unokájától, mert a gyerek nem hibás, és ilyen stresszes élményen ment keresztül. De anyám nem sietett bocsánatot kérni. Ezt nem vártam tőle, és a kapcsolatunk drámaian lehűlt.
