A férjemmel 12 éve élünk boldog házasságban. Persze voltak veszekedések és félreértések, de minden problémát igyekeztünk konstruktívan megoldani, és ez jól sikerült. a kezdetektől fogva külön éltünk a rokonainktól, először albérletben, majd jelzáloghitelt vettünk fel, amit három évvel ezelőtt teljes egészében visszafizettünk.
Az anyósommal semleges volt a kapcsolatom: nem voltam durva, nem szólt közbe, és ha mondott is valamit a férjemnek, nem hallottam róla. aztán elkezdtem vadul fáradni. Egyszerűen nem volt energiám a házimunkához. Alig bírtam hazaérni a munkából, kimerülten. A férjem nevetett: „Te, anya, teljesen lusta vagy, nem illik egy férfinak a tűzhely mellett állni.” Igen, az, de nekem nem volt erőm, és három hétig valami érthetetlen lázam volt.
Elhatároztam, hogy elmegyek a kórházba, és kivizsgáltatom magam. Sokáig tartott, amíg az orvosok megállapították a panaszaim okát, először mindannyian egyetértettek abban, hogy a pajzsmirigyem rosszul működik, de valójában sokkal komolyabb a baj. „Hát, mit mondjak, a diagnózis fenyegetően hangzik, de nem teljesen reménytelen” – mondta egy fáradt orvos az onkológiai klinikán, ahová végül eljutottam – „Kezeljük?”.
Akkor készüljön fel arra, hogy hosszú, fájdalmas és nagyon drága lesz. Hazafelé sétáltam, és nem láttam az utat. A nap sütött, és nekem úgy tűnt, hogy koromfekete éjszaka van. És ami a legfontosabb, a fiam, Mykhailo, még csak 8 éves. „Meg fogunk gyógyítani – mondta a férjem -, nem adjuk fel, és mindent megteszünk. Számomra végtelen orvosok és kimerítő kémiai kúrák kezdődtek. Elvesztettem a hajamat, a szemöldökömmel és a szempilláimmal együtt.
Fel kellett mondanom a munkámat, hogy csoportba járhassak. És ami a legfontosabb, a pénzem elolvadt, és nem volt javulás a láthatáron… A férjem türelmes volt, támogatott, az anyósom pedig a kezelésem idejére magához vette Misát. De láttam, hogy a férjem fokozatosan távolodik tőlem. Úgy látszik, igaz volt a közmondás, miszerint „a testvér szereti a gazdag nővért, a férj pedig az egészséges feleséget”. Nem veszekedtünk, még szánakozva is nézett rám, de hirtelen nem volt miről beszélgetni.
Különböző dimenziókban éltünk: nekem ott voltak az orvosok és az életért való küzdelem, neki pedig csak az élet, a normális élet és minden volt előtte. egyszer az orvos azt mondta: „Tudja, az ön esetében speciális intézkedések nélkül nem boldogulunk, sajnos ezek drágák, és nem tudnak teljes garanciát adni. De jobb, mint most, amikor egyáltalán nincs garancia. Megpróbáljuk Az általa közölt összeg számomra csillagászati volt. Sokkal több, mint a kétszobás lakásunk ára egy jó környéken.”
– Hát, majd eladjuk, mondta bizonytalanul a férjem, de vajon segít-e? Kimentem a konyhába, és véletlenül meghallottam, hogy folytatódik a beszélgetés. Hosszú idő után először szólalt meg az anyósom: „Tervezitek, hogy eladjátok a lakást? Elment az eszed? Mi lesz, ha nem kap segítséget? Meg fog halni, és neked még van egy fiad, akit fel kell nevelned! Hol fogsz élni, hol fog ő élni? Velem? Szükségem van erre öregkoromban? Ne is gondolj erre! Remek, máris lekerültem a listáról. Még azt hiszem, anyósomnak is volt valahol egy fekete zsebkendője készenlétben.
Kiléptem a lakásomból, és a tér egyik padjához sétáltam. Három évvel idősebb nálam, nős, szintén a városunkban lakik, és nem beszéltünk gyakran, főleg anyám halála után. Békés volt, de soha nem alakult ki különösebb melegség a kapcsolatunkban. A feleségével is egyenrangú kapcsolatot ápoltam, de nem túl szívélyes, túl arrogánsnak tűnt számomra, vagy valami ilyesmi.” A bátyám elvitt a nyomorból, a lakására. »
Mit gondolkodjunk«, mondta Rita, a bátyám felesége, ”beköltözünk egy bérelt lakásba, aztán majd meglátjuk. Én meg felteszem a lakást a honlapra eladásra.” Egy szót sem volt időm szólni, csak ültem ott, és fojtogattam a zokogást. Kiderült, hogy egy számomra lényegében idegen ember kész volt a férjemmel és a gyerekemmel együtt elmenni a bérelt lakásba, csak azért, hogy én megpróbálhassam túlélni.
A kezelés segített. A megmaradt pénzemet a bátyámnak adtam, és ő és a felesége jelzáloghitelt vettek fel egy lakásra.
Egyelőre a fiammal a bátyám anyósánál lakom, ő ajánlotta fel: „Van elég helyem, vedd ki a szobát, és ne gondolkodj semmin, annyira jó, nem köszönöm. Az én Ritkám volt az, aki nem akarta, hogy a veje az anyósánál lakjon, de én nem vagyok az anyósod, nem vagyok az anyósod, úgyhogy valószínűleg jól kijövünk majd.
A lakás eladó, aztán majd veszek magamnak egy saját lakást. Mert a bátyám és a felesége hallani sem akarnak arról, hogy a kezelésemért kárpótlásul pénzt adjak nekik. „Megőrültél, együtt fogunk pénzt keresni” – mondta Rita – »Nem kell elképzelni, gondolj magadra, szükségünk van egy szakemberre a munkahelyünkön, a fizetés normális, elmész?« A férjem, aki fél éve nem látott, nagyon meglepődött a külsőm változásán, és felajánlotta, hogy kezdjük elölről az egészet. Mi van, ha a betegség visszatér? Nem, ne válaszoljon, úgysem fogok egy árulóval élni.” Igen, néha azok az emberek, akikről rosszat gondolunk, valóban segíthetnek rajtunk. De a hozzád legközelebb állók, akikre számítasz, bármikor hátat fordíthatnak neked.
