– Kátya, osszunk el valamennyit – mondta Denis, eltolta magától a tányér befejezetlen borscsot, és felnézett a feleségére. Katyerina, aki eddig nyugodtan itta a teáját, megkavarodott, köhögött és elpirult. Könnyek álltak a szemében.
Kis pihenés után megkérdezte: – Komolyan mondod? Tudta, hogy nem valószínű, hogy a férje ilyesmivel viccelődne, de muszáj volt tisztáznia.” – »Komolyan.« – »De miért, Denis?« – kérdezte Kátya, és az ajkába harapott, hogy ne sírjon. Nem értette, hogyan tudott a férfi nyolc év házasság után ilyen nyugodtan és lazán beszélni a válásról. „Katya, ne hisztériázzunk” – mondta gyorsan a férj, látva felesége állapotát – »Emlékszel, egyszer megígértük egymásnak, hogy nem fogunk hazudni egymásnak?« »Emlékszem.« »Jó, jó« – bólintott Denis, mintha igazán örülne felesége jó emlékezetének.
Tudod… – dadogta, nehezen találta a szavakat, fejben a beszélgetés egyszerű és könnyű volt, de a valóságban zavaros és ijesztő, nem akarta megbántani a feleségét, de mégis megtette, és nem tudott semmin változtatni. – Tudod – kezdte újra -, azt hiszem, elragadtattam magam – Denis szégyenkezve nézett lefelé – Megcsalsz engem?” – suttogta Katya, még erősebben harapdálva az ajkát.
„Nem csaltalak meg – mondta határozottan Denis. Katya a férfi tekintetéből meg tudta állapítani, hogy nem hazudik. „Vonzódom egy munkatársamhoz a munkahelyemen” – folytatta a férfi – ”Próbáltam nem gondolkodni, megpróbáltam elnyomni ezeket az érzéseket, de nem sikerült, tudod. Katya nem tudta tovább visszatartani a könnyeit. Nagy cseppekben gurultak le az arcán, ráhullottak az ingére, és nedves foltokat hagytak rajta. Fel akart állni a helyéről, jelenetet rendezni, összetörni néhány poharat, de visszatartotta magát. Ott maradt, ahol volt, és tovább hallgatta Denist: – Kérlek, bocsáss meg, Katya, és engedj el. Őszinte lesz. Gondolom – vonta meg a vállát, sóhajtott, és megkérdezte -, elengedsz?
Az utolsó szavak úgy hangzottak, mintha tényleg fontos lenne neki, hogy a lány azt mondja, elenged, és nem haragszik. És a nő dühös volt. És nem akarta elengedni. És szerette a férfit. És félt, hogy egyedül marad, de nem mondott semmit, csak egy mondatot: „Menj”, és felállt a helyéről, és elindult a gyerekszobába. Ott, az arcát a nagyobbik fia párnájába temetve, Katya hagyta, hogy az érzései áradjanak. Hallotta, ahogy Denis készülődik, a bejárati ajtó becsapódik, és ő elmegy. Erőt találva magához, Katya felhívta az anyját, és megkérte, hogy jöjjön el a gyerekekért az óvodából. A
telefonbeszélgetés után hátradőlt az ágyon, és sírni kezdett. A lelke tele volt szenvedéllyel. Bosszút akart állni a férjén. Vissza akarta tenni a gyerekeket az apjukhoz, hogy ne láthassa őket, de nem tette meg. Az édesanyjával folytatott hosszú beszélgetések meggyőzték Katerynát, hogy az ilyen cselekedetek csak rontanának a fiai helyzetén. Akaraterővel sikerült a romboló energiáját pozitív irányba terelnie. Kátya vigyázott magára. Nem, nem hagyta el a gyerekeit, csak megtanulta, hogy egy kicsit jobban értékelje és szeresse magát, mint korábban. Beiratkozott fitneszórákra, angol nyelvtanfolyamokat vett, hogy előrébb jusson a munkahelyén, és elkezdett uszodába járni a fiaival
Katya lefogyott, megszépült és magabiztos nő lett. A férfiak csodálkozó pillantásokat vetettek rá, de ő… Senkire sem figyelt, még mindig Denist szerette. Denisz csodálatos apának bizonyult. Rendszeresen fizette a számlákat, hétvégente elvitte a gyerekeket, és nyaralni is elment velük. Denis megpróbált baráti kapcsolatot kialakítani Katerynával, de a lány kizárta őt. Nem tudott barátkozni valakivel, akit még mindig szeretett. És nem akarta tovább törni magát. Három év repült el örömökben, bánatokban és gondokban. Katya sikeresen építette karrierjét, felnevelte gyermekeit és szerette az életet. Nem voltak kapcsolatai, és nem keresett férfit. Denis is egyedülálló volt. Katya tudta, hogy az a nő, akitől egykor válást kért, kudarcot vallott. Ettől sem boldognak, sem szomorúnak nem érezte magát.
Egyszerűen csak magányos volt. Egy nap minden a feje tetejére állt, amikor Katya kapott egy telefonhívást Denistől. „Szia, Katya – mondta a férfi furcsa hangon -, balesetet szenvedtem, kórházban vagyok. Tudnál hozni nekem ruhát?” »Tudnék« – válaszolta a nő színtelen hangon, hideg volt a bensője. És a fejében egy hangot hallott: „Nincs rá szükséged.
Még mindig törődsz vele. Katia bólintott ennek az idegen hangnak a szavaira, és elindult Denys kórházába. A törés súlyos volt. Néhány hét a drogériában, aztán teljes nyugalom otthon. Katia mindvégig a volt férjének segített, hiszen nem akarta meglátogatni idős szüleit, és nem esett nehezére Denysről gondoskodni. A többi spontán történt.
Egy nap Denis egyszerűen magához húzta volt feleségét, gyengéden szájon csókolta, és azt mondta: „Szeretlek. Te vagy a legjobb nő. És én…” – elhallgatott, és a nő is elhallgatott, magához térve. A hegy ordított – vigyétek el, az uram pedig azt mondta – egyezzünk bele. Katya hallgatta az urat, és nem tétovázott. Újra boldog Denisszel, és azoknak, akik azt mondják neki, hogy még túl korai, és arra utalnak, hogy a férje (igen, igen, ő és Denis aláírták a második házassági szerződést) újra el fogja hagyni, Katya csak annyit válaszol: „Senki sem tudja, mi lesz ezután, de most boldog vagyok.
Szeretek és szeretnek.” A meglepett arcokat látva azonnal hozzáteszi: ”Igen, ez egy olyan furcsa szerelem, ne értsetek félre! Ti mit gondoltok, érdemes-e második esélyt adni a szerelmeteknek, vagy inkább éljetek azzal az elvvel, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni? És az emberek nem változnak?
