Iván szokás szerint reggel fél hatkor kelt, megfejte a tehenet, megetette a kecskéket és a csirkéket, majd hazament, hogy elkészítse a reggelit, amíg a gyerekek aludtak. Amikor 3 gyerek alszik a fal mögött, nincs joga a kétségbeeséshez, a rossz döntésekhez és a felesleges érzelmekhez. Ami az érzelmeket illeti… a napi rutin és az azonos napok sorozata kikapcsolja őket.
– Srácok, kész a reggeli. Egyelőre reggelizzetek, mindjárt jövök – mondta Iván és átkocogott a falu másik végébe az egyik, Szergejhez. Nem volt elég munka a faluban, de mindenki keresni akart. Itt volt egy ember, aki mindent elfogadott, amit felajánlottak neki. „Apa, ma álmomban láttam anyámat – mondta a kicsi, miközben apa felvette a tornacipőjét -, olyan volt, mintha igazi lenne.
„5-10 perc múlva rendben leszünk – mondta Szergej, amikor meglátta – Igen, ma el kell vinnem a legkisebbet az anyjához, a nagyobbakat pedig iskolába. Mindent időben kell csinálni – mondta Iván -, te küldd el a nagyobbakat hozzám, én elviszem őket a családommal az iskolába, te pedig menj biztonságban az anyukádhoz.
„Tessék, Iván – jelent meg a férfiak mellett Szergej felesége -, kitettem neked a pitét.” Az enyémek szeretik, szerintem a tieidnek is ízleni fog. Iván felkapta a kifliket, megköszönte, és hazakocogott. – Szép volt, ember! Nem sajnálni kell, hanem példát statuálni vele. Egyedül három gyerekkel… Úgy vonyítanék, mint egy farkas, ha nem lennél az életemben. El sem tudom képzelni, hogy mindennel megbirkózzak… beleértve az anyámat is. Bár te megértheted.
Az idősebbek gyakran ragaszkodnak a háztartásukhoz, aztán nehéz lesz… Tudod, sok rossz dolgot tettem az életemben, de Iván… ő felnyitotta a szemem, ráébresztett az igazi barátságokra az életben… – Apa, tudsz nekem nyuszit venni?” – kérdezte a kisebbik, amikor meglátta az apját, de nem lehet igazi nyuszit etetni, nem játék, hanem játék…
– Ezt a nyulat? El kell szaladnia az erdőbe, mit kereshet nálunk? „Hát a nyúlra még gondolhatsz – hatástalanította azonnal Iván a kisebbik lány szemét, amely annyira hasonlított az anyja szemére -, ó, apu, nagyszerű – ölelte meg a kislány az apját -, a szürke! Gyerünk, szürke! Amíg a nagyok iskolában voltak, Iván elvitte a lányát a nagymamához, ő maga pedig újabb részmunkaidős állásra jelentkezett. Aznap szerencsésen alakult.
Megkereste a 2000 lejt, elment a piacra, és néhány napra való terményt vásárolt. Kifelé menet meglátott a bejáratnál egy férfit, aki cipőt árult. Fogd ezeket, 600 hrivnyába kerülnek, 500-ért odaadom neked – mondta az eladó. Miközben Iván zavartan nézte lyukas tornacipőjét, majd a zsebében maradt 1000 hrivnyát, meghallotta a mellette álló nő hangját: – Nyulak! Lődd le a nyulakat, te szemétláda – kérdezte rögtön, – Van itt egy szürke?
– Van, de gyenge a 400-ért, amit 550 helyett adok.” – Bocsánat, ember – mondta a cipőárus -, megígértem a lányomnak. Iván aznap különösen szerencsés volt. Akkor jó pénzt keresett, a lányát nyúllal etette, sikerült legalább egy hétig mindent beetetnie, amire szüksége volt, és a legfontosabb meglepetés várta a ház – az anyja úgy döntött, hogy mégiscsak összeköltözik a fiával. Hiszen tudta, hogy nehéz neki egyedül lenni.
