Óvatosan léptem be a házba. Kicsit elkéstem, ezért azt hittem, anyám meg fog szidni. Odakint hideg volt, erősen havazott. Játszottunk, és észre sem vettem, hogy eljött az este. Nem akartam, hogy anyám megbüntessen. Levettem a cipőmet, és a kesztyűmet azonnal a radiátorra tettem.
De nem volt otthon senki. Egy órával később hallottam az ajtó hangját, és azt hittem, hogy anyám hazajött a munkából. Általában ilyenkor már otthon volt, de néha kicsit később jött haza. Hirtelen megláttam anyai nagyanyámat. Bement a konyhába a csomagjaival, leült egy székre, és sírni kezdett.
Kiderült, hogy anyám beteg, hívták a mentőket, és bevitték a kórházba. A nagymamám azt mondta, hogy velem kell élnie, amíg anyám felépül… Ez már nagyon komoly volt… Nem jött ki jól anyámmal, és engem sem nagyon szeretett. A nagymamám állandóan sóhajtozott.
Megkérdeztem, hogy mikor jön haza anyám, mire nagyanyám szomorú arccal nézett rám, és elkezdte törölgetni a könnyeit. Vacsorát főzött, és együtt vacsoráztunk. Soha nem láttam még ilyen gondoskodónak. Minden alkalommal új finom ételeket készített. Mesélt nekem az életéről, a falujáról, a szomszédairól és a nagyapjáról, aki ott élt.
És minden története csodálatos és igaz volt. egyszer elmentünk a kórházba, hogy meglátogassuk édesanyámat. Először a nagymamám jött be, aztán engem is beengedtek. Anyu fehér lepedőn feküdt, és nagyon sápadt volt. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és elkezdtem sírni. Anyám megsimogatta a fejemet és vigasztalni kezdett. Azt mondta, hogy hamarosan hazaér, hogy már gyógyulófélben van. Biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz, amikor anyám hazatér.
Az eset után rájöttem egy egyszerű dologra: anyám a legértékesebb ember a világon, és senki sem pótolhatja őt soha. Emellett nem akartam megválni a nagymamámtól. Korábban nem tudtam, hogy ő egy ilyen kedves, aranyos és gondoskodó ember. Valószínűleg most már javulni fog a kapcsolat anyám és a nagymamám között, és gyakrabban fogunk együtt vacsorázni az egész családdal.
