A sógornőm csodálatos lány volt, szerette a fiamat, anyának szólított, és két csodálatos gyermekkel ajándékozott meg minket. Sajnos autóbalesetet szenvedett és nem tudták megmenteni. A fia egyedül maradt két kisgyerekkel, elkezdett inni és elvesztette a munkáját.
Az államtól kaptunk segítséget a gyerekekre, és a baleset elkövetőjének szülei úgy döntöttek, hogy segítenek nekünk, és felajánlották, hogy fizetnek egy bizonyos összeget a gyerekek eltartására, amíg nagykorúak lesznek. Sikerült kimászni ebből a helyzetből, és egy évvel később a fiam megismerkedett egy másik nővel, akiben vigaszra talált. őszintén szólva, én kezdettől fogva elleneztem ezeket az orrvérzéseket. Amikor először találkoztunk, a nő merkantilnak és gonosznak tűnt. A fia gyerekeit sem szerette.
De a fiú elszánt volt, ezért nem is hallgatott rám, és feleségül vette a nőt. miután az ifjú házasok elkezdtek együtt élni, csodákat vettem észre a gyerekek viselkedésében. Aztán a fiam szomszédja felhívott, és elmondta, hogy állandóan sikolyokat hall a házukból, és hogy a menyem felemeli a hangját a gyerekekre, például a rendetlen játékok miatt. Tudtam, hogy a mostohaanyám bántalmazza az unokáimat.
A gyerekek hátráltak, a mosoly eltűnt az arcukról. Aztán egy nap úgy döntöttem, hogy bejelentés nélkül meglátogatom őket, hogy tetten érjem őket, és láttam, hogy a gyerekek csendben ülnek a kanapén. Láttam, hogy a kisebbik mostanában sokat sírt, az arca vörös volt.
– „Elviszem őket magamhoz. Te szemétláda! Este a fiam felhívott, ordítva üvöltött a telefonba, és megkérdezte, miért sírattam meg a feleségét. – „Te csak pénzt akarsz!” – mondta, arra célozva, hogy le akarom foglalni a gyerektartást. Hiába magyaráztam, hogy a gyerekek lelkileg szenvednek; a fiam soha nem hitt nekem. Ez volt az ő problémájuk. A végsőkig meg akarom védeni az unokáimat.
