A férjemmel már régen elváltunk. Nem szerettük egymást, csak a tehetetlenségből éltünk együtt. Botrány nélkül váltunk szét: megbeszéltük és úgy döntöttünk, hogy elválunk. A gyerekek nyugodtan fogadták a válást, mindent megértettek. Velem maradtak. A volt férjem gondoskodott a gyerekekről, kommunikált velük és rendszeresen fizette a tartásdíjat.
Én nem dolgoztam, a gyerekeket neveltem. A szüleim és a bátyám mindenben segítettek. A magánéletem soha nem fejlődött, nem volt időm magamra: a lányom és a fiam igényelték a figyelmemet. Az évek teltek, a gyerekek felnőttek. A fiam nemrég nősült. Csodálatos felesége van. Szerencsés vagyok a menyemmel. Jól kijövünk egymással. Külön élnek, van egy lányuk.
Gyakran meglátogatnak. A lányom most egy másik városban tanul jogot. Van barátja, beszélnek egymással, és a lányom hozzá akar menni feleségül. Mostanában nem jár hozzám sokat, azt mondja, sok a munkája. Hamarosan lesz a házassági évfordulóm, a gyerekeknek azt mondtam, hogy nem akarom megünnepelni. A születésnapomon ültem és vártam a fiamat; felhívott és azt mondta, hogy jön. De a menyem jött el a lányommal. Megdöbbentem, nagyon meglepődtem, amikor megláttam a lányomat: nem számítottam rá, hogy eljön. Elmentünk velük egy kozmetikai szalonba, aztán a lányok azt javasolták, hogy menjünk el egy bevásárlóközpontba, és kiválasztottak nekem egy gyönyörű ruhát.
Azt mondták, hogy meghívnak egy étterembe. Este együtt elmentünk az étterembe, ahol a fiam és más vendégek vártak rám. Ott volt a szomszédom is: nem számítottam rá, hogy a vendégek között látom. A fiam azt mondta, hogy ő hívta meg. Egész este figyelmes volt velem. Az ünnepség után a vendégek elmentek. Hazamentem, szomorú és magányos voltam. Fél órával később a szomszédom felhívott, és megkért, hogy sétáljunk egyet. Nem utasítottam vissza. Annyi évig laktunk egymás mellett, de nem ismertük egymást. Aztán egyre gyakrabban jött hozzám. Múlt héten megkért a kezem. Most együtt élünk. A gyerekeim boldogok miattunk.
